M81 – Bode galaxisa

M81 - 20131227 - ttk

M81 – Bode galaxisa

2013-12-27 – Göd – 72 x 55 sec light és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

m81-lrgb-20140301-ttk

M81 – Bode galaxisa

2013-12-27 – Göd – 72 x 55 sec light és 15 x 55 sec dark

és

2014-03-01 – Göd – 61 x 55 sec R, 60 x 55 sec G, 63 x 55 sec B és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

A galaxisra Johann Elert Bode akadt rá 1774. szilveszterén, és katalógusában a 17. sorszámmal látta el, éppen ezért az M81-et gyakran nevezik Bode galaxisának felfedezője után. Tőle függetlenül Pierre Méchain 1779 augusztusában újra megtalálta, és erről értesíttet Messier-t, akinek katalógusában a 81. sorszámot kapta. Érdekességképpen megjegyzem, hogy összesen négy olyan objektum felfedezése fűződik Bode nevéhez, melyek szerepelnek Messier katalógusában: az M53, M81, M82 és az M92. Ha már a katalógusokról esett szó, akkor a New General Catalogue listáját böngészve pedig NGC3031 jelöléssel találhatjuk meg a galaxist. Az 1700-as évek végén még csak ködös foltként tesznek róla említést, és még Lord Rosse és William Herschel, vagyis a következő évszázad nagy megfigyelői előtt is rejtve maradt a spirális szerkezet. Egészen az első fotóig kellett várni arra, hogy az M81 felfedje valódi arcát.

Az M81-ben sikerült Cefeida-típusú változókat is azonosítani. Ezek pedig nagyszerű távolság indikátorok, ugyanis pulzációs periódusuk és abszolút fényességük között kapcsolat van. Eredményül az jött ki, hogy a csillagváros tőlünk 11.8 millió fényév távolságból ragyogja be a kozmoszt, és ezzel viszonylag közeli galaxisnak számít. A Tejútrendszert is tartalmazó Lokális Csoport közvetlen szomszédságában található, és a róla elnevezett M81 Galaxis Csoport legnagyobb tagja. A halmaz tagjai látszólagosan a Nagy Medve (Ursa Major) és a Zsiráf (Camelopardalis) csillagképek területén helyezkednek el. E sorok írása közben ötlött fel bennem, hogy egy nagyszerű észlelési program lehetne sorban felkeresni a tagokat. Bizony vannak köztük szép számmal igazán komoly kihívást jelentőek is. Az M81 6.9 magnitúdós, és nagy felületi fényességgel rendelkezik, így könnyen ráakadhatunk a Nagy Medve csillagképben, annak fejétől nagyjából északra haladva durván 5-6 fokot. Indulhatunk természetesen a Göncöl Szekér Dubhe nevű csillagától is, így durván 10 fokot kell megtennünk. Impozáns látvány a maga 26 ívperces (helyenként 21 ívperc olvasható) méretével. Nem is csoda, hogy kedvelt és népszerű célpont. Egyike az északi égbolt egyik legfényesebb galaxisainak.

Az M81 átmérője nagyjából 92000 fényév. Tömege egyes becslések szerint 660 milliárd naptömeg. Azt lehet mondani, hogy mind a két paraméter valahol a Tejútrendszer ezen paramétereinek nagyságrendjébe esik. Az M81 viszont egy sokkal masszívabb és sűrűbb felépítésű csillagváros, mert megfigyelések és az erre illesztett modellek szerint a tömegének egyharmada a központi régióban összpontosul.

Az M81 magja egy 70 millió naptömegű szupermasszív fekete lyukat tartalmaz, mely a galaxis közelsége miatt egyik kedvenc célpontja a kutatóknak. 2008-ban például egy párhuzamosan több hullámhosszon végzett megfigyelés alapján megállapították, hogy a fekete lyukak teljesen hasonlóan táplálkoznak. Nem számít, hogy 10 naptömeg nagyságrendbe esik-e a tömegük, és a csillagtársuktól szereznek anyagot, vagy egy galaxis magjában csücsülnek, és ebből a környezetből cserkészik be zsákmányukat. Az étekként szolgáló anyag akkréciós korongot formál, és miközben befelé örvénylik, létrehozza a megfigyelhető sugárzást.

m81_composite

M81 kompozit felvétel

A fenti képen a röntgensugárzást (Chandra űrteleszkóp) kék, az infravöröst (Spitzer űrteleszkóp) rózsaszín, az ultraibolyát (GALEX műhold) lilás/bíbor, míg a látható sugárzást (Hubble) zöld szín jelöli. A kinagyított részleten megfigyelhetőek a fekete lyukkal rendelkező kettős rendszerek, illetve a mag nagytömegű központi fekete lyuka által kibocsájtott röntgensugárzás.  Az ultraibolya sugárzásért a fényes forró csillagok a felelősek. Az infravörös tartományban a porsávok láthatóak.

A mag a központi dudorral, ahogyan a felvételemen is látható, az egyik legfényesebb része az egész galaxisnak. Ennek a régiónak a látványa engem mindig egy tükörtojás közepén pöffeszkedő tojássárgájára emlékeztet. Ezt veszi körül a korong, melyből kiindulnak a tekeredő spirálkarok. Az M81 morfológiai besorolása SA(s)ab. Egy tipikus iskolapéldája az úgynevezett grand design spiral galaxy típusnak. (Igazán jó magyar fordítást nem találtam még.) Ezen galaxisok roppant határozott, markáns és jól követhető karokkal rendelkeznek, melyek tekergőzve a központi régióból indulnak.

Első ránézésre a galaxis maga a megtestesült tökéletesség. Olyan, mint amilyennek egy spirál galaxisnak lennie kell. A magban és a dudorban idősebb csillagok fénye világít, a karokban csillagkeletkezési régiók fedezhetők fel, porsávok futnak a karokkal párhuzamosan. Hosszasabb szemlélődés után azonban feltűnhet, hogy a központi régió mellett van egy egyenes nem a karok örvénylését követő sötét csík (a képemen jobbra lefelé). Továbbá helyenként fragmentált, elágazó struktúrák figyelhetőek meg. Az M81 roppant közeli társa az M82. A kettőjük távolsága durván 150000 fényév. A két galaxis egymás körül járja halálos táncát, és még néhány találkozó után, pár milliárd év múlva összeolvadnak. A legutóbbi találkozás eredményeként a kisebb tömegű M82 deformálódott, és a galaxisból úgynevezett csillagontó galaxis lett. De az M81 felépítése is megváltozott. Egyes elképzelések szerint ennek köszönhető például az egyenes renitens porsávnak a létezése is.

2013. december 27/28 éjszaka

Hosszú hetek után végre hazaérve nem a szokásos komor borongós idő, vagy az esti gomolygó köd látványa fogadott. Csillagok pöttyözték az égboltot. Az ég nem volt igazán jónak mondható. A dolgot tovább árnyalta, hogy mindenfelé fényfüzérek világítottak, vagy éppen villogtak a szomszédos házakon, és az egyik szomszéd kéménye okádta a füstöt. Azonban, olyan rég használtam már a távcsövemet, hogy ez csöppet sem érdekelt akkor. Kiraktam hűlni a csövet és elkezdtem komótosan kipakolni. Jó sokáig csak nézelődtem az okuláron keresztül. Láttam, hogy nemcsak az átlátszósággal, a nyugodtsággal, de a fényszennyezéssel is komoly problémák vannak. Pedig a távcsövet az udvar egy olyan részére raktam, hogy fedezékbe legyek díszkivilágítástól. Nem gondoltam volna, hogy mennyi fényt küld az ég felé a sok díszkivilágítás.

Felraktam a kamerát, és tesztfotókat kezdtem készíteni. Nem akartam befejezni egy sorozatot sem, csupán pár objektum esetén szerettem volna tudni, miként mutat a látómezőmben, illetve mennyi expozíciós idő kellene a megfelelő részletekhez. Gondoltam eltöltöm ezzel az éjszakát, míg elálmosodom. Mikor az M81-re került a sor, nagyjából a 10 felvétel után elkezdték lekapcsolni a karácsonyi fényeket. 20 percen belül mind kialudt, és ez látszott a felvételeken is. Hirtelen sötétebb lett a háttér. Gondoltam, akkor már folytatom a felvételt az M81-ről. Egészen pontosan 72 x 55 másodpercnyi felvétel készült el, mire a köd elkezdett leszállni. Leszereltem a kamerát, és még búcsúzóul megcsodáltam az ekkor már a fejem fölött ragyogó Jupitert a holdjaival a távcsövön keresztül. Elmondhatatlanul jó volt megint a műszer mellett állni, és az eget fürkészni vele, majd fotózni. Még akkor is, ha nem voltak a legideálisabbak a körülmények, az élmény már nagyon hiányzott.

2014. március 1/2. éjszaka

Ez a tél nem volt kimondottan kedvező az asztrofotózás szempontjából. Erre az éjszakára is majdnem egy teljes hónapot vártam, de végre eljött. Az sem zavart különösebben, hogy az átlátszóság és a nyugodtság is csapnivaló volt. A hosszú és ínséges idők után semmi sem tántoríthatott el attól, hogy órákat töltsek el az égbolt alatt, és esetleg fotózzak. A kipakoláskor kiválasztott objektumhoz nem volt elég jó az ég, így miután vetettem egy pillantást az M82-ben most már halványuló SN2014J szupernóvára, arra az elhatározásra jutottam, hogy RGB szűrökön keresztül is készítek felvételeket az M81-ről, és megalkotom a még 2013. december 27-én készített monokróm felvételem LRGB változatát. R szűrőn keresztül 61 x 55 másodpercnyi, G szűrőn keresztül 60 x 55 másodpercnyi és B szűrőn keresztül 63 x 55 másodpercnyi felvételt rögzítettem.

M57 – életem első mély-ég fotója

m57-20130529-ttk

2013-05-28 – Göd – 20 x 6 sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Életem legelső mély-ég felvétele. Ezért ez mindig kedves marad a szívemnek.

 

M20 – Trifid-köd

m20-20130701-ttk

 

2013-07-01 – Súr – 156 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Egy éjszakára kiruccantam igazi vidéki sötét ég alá, hogy megörökítsem az M20-at. Erre Budapest miatt otthonról semmi esélyem sincs. Az M20 vizuálisan is az egyik kedvencem, ezért esett rá a választás. Ez lett az első asztrofotóm, amivel már elégedett voltam.

M15

m15-20130704-ttk

2013-07-04 – Göd – 90 x 14 sec light és 15 x 14 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Pontosan azonos beállításokkal készítettem a felvételt, mint az M13 esetén. Kíváncsi voltam, hogy milyen a fizimiskája az M13-hoz képest egy felvételen. Egészen más.

 

M92 és PGC59984

m92-pgc59984-20130725-ttk

2013-07-25 – Göd – 60 x 14 sec light és 15 x 14 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Próbálom összegyűjteni magamnak a Messier gömbhalmazokat. Ennek szellemében született ez a felvétel. Szerettem volna rárakni a képre a PGC59984 galaxist. A bal alsó sarokban csücsül. Vizuálisan még Ráktanyán láttam a Vörös Dobsonnal. Öregszem.

M27 – első LRGB próbálokzásom

m27-dumbbell-lrgb-second-20130808-ttk

 

2013-08-08 – Göd – 60 x 35 sec L, R, G, B és 15 x 35 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

Első LRGB próbálkozásom. Az ég borzasztó volt. Az objektumot szinte mindenki fotózta már, de kellett egy könnyű színes köd, amivel az LRGB alapjait elkezdhetem tanulni. Ráadásul a szűrőváltáskor elment az élesség egy kicsit. Rengeteget tanultam a feldolgozás folyamán. Nem tökéletes (sőt!), de végső soron ez az első LRGB felvételem. Nagyon örültem neki, amikor elkészült.

SN2013ej – M74

Sajnos csak hajnali három előtt jutott eszembe 2013. augusztus 9-én, hogy az M74-ben lévő szupernóvát le kellene fotózni, így csak 44 másodperccel fért bele a kívánatos képmennyiség. Az ég csapnivaló volt, de sikerült megörökítenem az M74 galaxisban felrobbant szupernóvát.

Frissítés (2016. május 5.): Hazai kutatók munkájának is köszönhető, hogy újabb eredmények láttak napvilágot az SN2013ej szupernóvával, a  szupernóva-robbanásokkal, és az M74 galaxissal kapcsolatban.

“…

A Swift-űrtávcső ultraibolya adataira, valamint földfelszíni optikai színképekre és közeli-infravörös adatsorokra is épülő analízis eredményeképp kiderült, hogy az ún. II-P típusú robbanás (a II-es szám a korai színképekben lévő hidrogénvonalak, a “P” a fénygörbében lévő, hónapokig tartó konstans szakasz, az ún. plató jelenlétére utal) szülőobjektuma egy vörös szuperóriás csillag volt, amely a végzetes esemény előtt Napunknál csaknem 200-szor nagyobb sugarúra tágult ki. A magyar kontribúciót az eredményeket összefoglaló amerikai sajtóközlemény is kiemeli; ennek köszönhetően sikerült például pontosítani az M74 galaxis távolságát (29,3±1,2 millió fényév), felhasználva egy korábbi, szintén ebben a galaxisban felrobbant szupernóva, az SN 2002ap adatait is.

…”

További részletek magyar nyelven a csillagaszat.hu oldalon olvashatóak.

m74-sn2013ej-20130809-ttk

2013-08-09 – Göd – 60 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

m74-sn2013ej-20130809-ttk-label

2013-08-09 – Göd – 60 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Három nappal később 2013. augusztus 12-én készítettem még felvételeket RGB szűrőkön keresztül.

m74-sn2013ej-lrgb-20130812-ttk

2013-08-12 – Göd – 60 x 44 sec L, 51 x 44 sec R, G, B és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

m74-sn2013ej-lrgb-20130812-ttk-label

2013-08-12 – Göd – 60 x 44 sec L, 51 x 44 sec R, G, B és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

 

M76 – Pillangó az égen

m76-little-dumbbell-lrgb-20130901-ttk

2013-09-01 – Göd – 60 x 55 sec L, R, G, B és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

Ez egy 10 (fotografikusan 12) magnitúdós 4 ívperc és 36 ívmásodperc méretű planetáris köd a Perseus csillagképben. Az M76 az egyik leghalványabb objektum a Messier katalógusban. Gondoltam megpróbálkozom a fotografikus észlelésével, és amúgy sem egy gyakori téma (most már értem miért). Nem egyszerű a megörökítése sem, mert a központi rész hamar be tud égni, de a külső régióhoz hosszabb expozíció szükséges. Szóval az expozíciós idővel is játszottam egy keveset. Nagyon megizzasztott az objektum a későbbi feldolgozás során is. Rendesen kellett görbézgetni. Egyelőre úgy érzem kissé ki is fogott rajtam. Meg kell jegyeznem, hogy a pillangó szárnyai csak egy része a külső területeknek. A köd távolsága nem pontosan ismert (valahol 2000 és 15000 fényév közötti szórást mutatnak a fellelhető információk) és ennek megfelelően a mérete is bizonytalan (1 és 12 fényév). Valaha két ködnek vélték, és ezért az NGC650 és az NGC651 katalógus szám is hozzátartozik. Az úgynevezett bipoláris planetáris ködök csoportjába tartozik. Egy haldokló Napunkhoz hasonló csillag lehelete ez a világűrben.

M16 – a teremtés oszlopai

m16-sas-kod-20130907-ttk

2013-09-07 – Felsőpakony – 70 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Az M16 és környezete a gyönyörűségét egy fiatal nyílthalmaz és a környéken található gáz és por kölcsönhatásának köszönheti. Már viszonylag kis távcsövekkel is kitűnő célpont. Ismert még Sas-ködként is. Távolsága kb. 7000 fényév, míg az objektum méretét 70 x 55 fényévnek becslik. Ebből maga a halmaz 15 fényév. A vizuális fényességre 6 magnitúdót szoktak megadni, míg látszólagos mérete 35 ívperc. Ez az én látómezőmnek már egy kissé nagy volt, így igyekeztem “a teremtés oszlopai” néven is ismert elefántormányokra és a nyílthalmazra koncentrálni, amikor a kompozíciót beállítottam. A kidolgozásnál a köd finomságát próbáltam megtartani úgy, hogy a csillagkeletkezési régiók és a globulák mégis jól látszanak a csillagok sziporkázás közepette. A köd szerkezete mindig lenyűgöz. Az egyik személyes kedvencem a sötét területek előtt felfénylő gerjesztett ütközési zónák. Olyanok, mint valami sötét hajók orránál keletkező hullámok a csillagszél óceánján.

A 90 fokos elforgatás direkt van, mert így nekem jobban tetszett.

M45, Merope – NGC1435, Maia – NGC1432

M45-20141212-1901-sx-300s-TTK

M45 (középső tartomány)

2014-12-12 – Göd – 8 x 300 sec L

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

SXVR-H18 CCD kamera

NGC1435-Merope-20130915-TTK.JPG

Merope – NGC1435

2013-09-15 – Göd – 28 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

ngc1432-maia-20131128-ttk

Maia – NGC1432

2013-11-27 – Isaszeg környéke – 73 x 55 sec light és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Az M45-öt mi magyarok Fiastyúkként szoktunk emlegetni, mely a csibéivel a Bika csillagkép hátán csücsül. A görögök Plejádoknak (Πλειάδες / Pleiades) nevezték, a mitológiai hét nővér után. Homérosz Odüsszeia és Iliász művében is említést tesznek a halmazról, de még a Bibliában is. A felkelő nap országában Subaru-ként ismert ez a nyílthalmaz. Igen, az a japán gépkocsi márka is innen kapta a nevét. De nemcsak az. A Japán Nemzeti Obszervatórium 8.2 méteres, az optikai és infravörös tartományban is működő távcsövét is Subaru-nak hívják. Nincs olyan kultúra, ahol ne lenne valamilyen elnevezése, vagy ne kapcsolódna hozzá valamiféle történet. Ez nem is csoda, hisz az M45 az egyik legközelebbi nyílthalmaz, és fényes csillagai már a régi időkben is magára vonták az emberek tekintetét. Nem is beszélve arról, hogy őseink fényszennyezéstől mentes égen csodálhatták a ragyogó gyémántokat.

Apropó Messier 45. Messier katalógusában ez az egyik legfurcsább objektum, hisz a katalógus célja az volt, hogy felsorolja az üstökös szerű objektumokat. A többi Messier katalógusbeli objektum azért ennél sokkal halványabb, és talán tényleg könnyebben összekeverhető volt akkoriban egy üstökössel.

Szabad szemmel látható tagjai forró, kékes fényű, nagytömegű csillagok. Színképtípusuk B2-B6. Maga az M45 nyílthalmaz körülbelül 150 millió éves, és a modellek szerint a csillagok a következő 250 millió évet még együtt fogják eltölteni, majd a környezet hatására a halmaz felbomlik. A halmaz öregebb tehát, mint civilizációnk, és remélhetőleg mi fogjuk túlélni a létezését, és nem pedig fordítva.

Az M45-ben a hosszú expozíciós felvételeken reflexiós ködök is megfigyelhetőek. Kezdetben azt gondolták, hogy ez még a csillagok keletkezése után maradt hátra. Azonban az újabb modellek alapján a halmaz túl idős ahhoz, hogy ezek a születés után hátra maradt ködfoszlányok még egyben maradhassanak. A kék forró csillagok sugárzása ezt már rég elfújta volna. Sokkal valószínűbb az a magyarázat, hogy a nyílthalmaz éppen egy ködös területen halad keresztül, mely visszaveri a tagok fényét így gyönyörködtetve az észlelőt.

A halmazban kicsit több mint ezer csillagot azonosítottak tagként sztellárstatisztikai módszerekkel, a halmaz tagjai ugyanis egy irányba mozognak. Persze az azonosított tagok között bőven akadhatnak még fel nem bontott kettősök is. A tömegét 800 naptömegre, míg méretét körülbelül 45 fényévre becsülik a jelenleg elfogadott távolság alapján. Bár éppen a távolság tekintetében pár hónapja izgalmas új eredmények láttak napvilágot. Hogy miért is érdekes ez annyira? Röviden hadd meséljek most erről.

A Hertzsprung-Russell diagramját (szín-fényesség diagram) felrajzolva egy csillaghalmaznak, annak kora megbecsülhető. Egy nyílthalmaz csillagai, mind egyszerre keletkeznek a galaxis por és gázok alkotta ködjeiben. Azonban tömegük különböző, és éppen emiatt eltérő életpályát futnak be. A harmincszoros vagy annál nagyobb tömegűek gyorsan elhasználják hidrogén készletüket, mindössze pár millió évet töltenek csak a fősorozaton, majd elhagyják azt. Az ezeknél valamivel kisebb tömegű, vagyis a tízszeres naptömeg körüli csillagok esetében, a fősorozaton töltött idő már tízmillió években mérhető. A Napnál háromszor nagyobb tömegű esetén több százmillió évről, a kétszer nagyobb tömegűek esetében pedig már pár milliárd évről van szó. Egy, a Naphoz hasonló csillag nagyjából 10 milliárd évet tölt a fősorozaton.  Vagyis, ahogy a halmaz egyre idősebb lesz, már csak a kisebb tömegű, és kevésbé fényes csillagok maradnak a fősorozaton. Minél idősebb egy halmaz, annál lejjebb tolódik az elkanyarodási pont (Turnoff point) a fősorozaton, ahol a csillagok elvándorolnak az óriás ág felé.

csillaghalmazok_kora

Felrajzolva a HRD-t, a lefordulási pontnak (turnoff point) a meghatározásával, felhasználva a csillagfejlődési elméleteket, megbecsülhető a halmaz kora. Az animáción látszik, ahogy a halmaz öregszik, a csillagok sorra elhagyják a fősorozatot.  Az Myr millió évet, a Gyr milliárd éveket jelent. (Forrás: http://astro.berkeley.edu/~dperley/univage/univage.html)

A  nyílthalmazok kitűnő terepet szolgáltatnak a csillagfejlődési elméletek kidolgozásának és ellenőrzésének, amennyiben távolságuk pontosan ismert. A távolság roppant fontos, hogy a Hertzsprung-Russell diagramon a luminozitás értékét (függőleges tengely) pontosan megadhassuk.

Több módszer is létezik a távolság meghatározására, azonban a csillagászatban egyik legalapvetőbb távolságmérési módszer a trigonometrikus parallaxis. Többször megmérve egy viszonylag közeli csillag pozícióját egy év folyamán azt tapasztaljuk, hogy az megváltozik. A csillag elmozdulni látszik a távolikhoz képest. Az elmozdulás ciklusa pedig pontosan egy év, ami alatt a Föld egyszer megkerüli a Napot. A Föld ugyanis egy nagyjából 300 millió kilométeres nagytengelyű ellipszis pályán mozog, és kissé más irányból nézünk a csillagot a pálya különböző pontjain. Az égi látszólagos elmozdulás szögét megmérve, a Nap és Föld távolságot ismerve, kiszámolható a csillag távolsága trigonometrikus alapismeretek birtokában.

parallaxis

Az évi parallaxis jelensége. Az ábra csak szemléltetés, ugyanis a valóságban mivel maguk a csillagok is mozognak a látóirányunkra merőlegesen (sajátmozgás) egy év alatt, így nem pontosan magába záródó ellipszisgörbén látjuk elmozdulni a csillagot.

A csillagászatban a fényév helyett éppen ezért vezették be a parszek (pc) távolsági egységet. 1 parszek 3.26 fényév. Egy parszek (pc) távolságra van tőlünk az az objektum, melyből merőleges rálátás esetén a földpálya sugara éppen 1 ívmásodperc szög alatt látszik.

A módszernek az szab határt, hogy mekkora a legkisebb szög, amit még ki tudunk mérni. A Földön a légkör is akadályt gördít elénk, így 1989-ben pályára állították a Hipparcos űreszközt mely 120000 csillag parallaxisát mérte meg nagy pontossággal, és még további egymillió csillagról gyűjtött adatokat. A Hipparcos 0.001 ívmásodperc pontossággal tudott mérni. A program keretében az M45 távolságának meghatározására is sorkerült. A műhold első parallaxis mérései hibákkal voltak terhelve, így később felülvizsgálták a kapott eredményeket. Hosszas viták és elemzések után 120.2 pc, azaz 392 fényéves eredményt kaptak a távolságra 1% hibahatáron belül. Ez azonban egyáltalán nem volt összhangban a különböző földi módszerekkel meghatározott távolságokkal, melyek inkább a 133 pc, vagyis 435 fényéves távolságot valószínűsítették.

A két érték között durván 10% a különbség. Amennyiben a halmaz közelebb van a korábban feltételezettnél, akkor a csillagok abszolút fényességére (luminozitására) kisebb érték adódik. Kisebb annál, melyet a csillagfejlődési modellek megjósolnak. Vagy a 435 fényév körüli távolság, és a csillagfejlődési elméletek a helyesek, vagy a Hipprcos mérései alapján kapott 392 fényév. Ez utóbbi esetben, a modellek felülvizsgálatra szorulnak. Ezt az ellentmondást nevezik a csillagászatban Plejádok távolság problémának. A vita hosszú ideje dúl már, és egészen a közelmúltig nem történt igazi előrelépés az ügyben.

2014 augusztusának végén megjelent egy publikáció, melyben Carl Melis és munkatársai VLBI alapú méréseikkel, állításuk szerint, feloldották a problémát. A VLBI (Very-long-baseline interferometry), egy hosszú bázisvonalú interferometrikus módszer, mely a rádiócsillagászatban használatos. A módszer lényege, hogy a Föld távoli pontjain elhelyezkedő rádióteleszkópokat használnak fel. Az egyes teleszkópokra különböző időkben esik be egyazon rádióforrás jele. A teleszkópok távolságát és az időbeli differenciát felhasználva a rendszer úgy működik, mintha a megfigyeléseket egy akkora rádiótávcsővel végeznék, melynek mérete megegyezik a komponensek közötti legnagyobb távolsággal. Ezzel a felbontás megsokszorozódik. Melis csapata alapvetően másféléves programjuk során szintén a parallaxis jelenség segítségével határozták meg az M45 távolságát, melyre 444 fényév (136.2 pc) adódott 1% pontosságon belül.

Úgy tűnik a csillagfejlődési modellek mégis helytállóak. Nem ez azonban az egyetlen érdekessége ennek a tanulmánynak. Pár fontos kérdést jó lenne még tisztázni. Vajon mi okozta a Hipprcos megfigyelési hibáit? A mérések milyen hibákkal terheltek? Mit nem vettek figyelembe a kutatók? Szisztematikus hibáról van-e szó?

Miért fontos kérdések ezek? Egyfelől lehet, hogy ez a Hipprcos összes mérése érintett. Másfelől, már a világűrben tartózkodik a Hipparcos utódja, a Gaia űrszonda, melyet 2013 decemberében bocsájtottak fel. Ennek az eszköznek 1 milliárd csillag pozíciójának a megmérése és elmozdulásának detektálása lesz a feladata. A pontossága 0.000001 ívmásodperc. Ezerszer nagyobb, mint a Hipparcos szondáé volt. Pár éven belül rengeteg pontos távolság adat birtokában lehetünk a Tejútrendszerben található csillagok esetében. A Gaia tervezése nagyon hasonló elődjéhez, így már csak ezért is megnyugtató lenne tisztázni a fentebb feltett kérdéseket.

A felvételek

2013. szeptember 15. – Merope NGC1435 – ASI 120MM kamera

NGC1435-Merope - 20130915 - ttkAz M45 az ASI 120MM kamerám biztosított látómezőhöz képest túlságosan nagy objektum. Mégis ezek a fentebb említett reflexiós ködök valahogy vonzottak. A tervem az volt, hogy elkészítem a magam monokróm felvételeit a Merope és a Maia környékéről. Első célpontnak a Merope-t választottam és az azt körülvevő reflexiós ködöt, az NGC1435-öt. Ezt az NGC objektumot gyakran szokták emlegetni Merope ködként. Ismert még Tempel ködeként is, felfedezője, Wilhelm Tempel után, aki 1859-ben akadt rá.

Az éjszaka első felében az M33-ról készítettem felvételeket B szűrőn keresztül. Miután ezzel végeztem, még nem akartam összepakolni, és lefeküdni. Ekkora a körülmények már egyáltalán nem voltak ideálisnak mondhatóak, ugyanis átúszó felhők jelentek meg, és a párásodás is egyre jelentősebbé vált. Ennek ellenére a Merope (23 Tau) körüli területről készítettem pár próba expozíciót. Tudtam, hogy sok felvételt már nem tudok majd rögzíteni, de érdekelt „élesben” milyen értékekkel kellene dolgoznom majd. Végül teljesen befelhősödött, így nekiálltam a dark-ok készítésnek, és a pakolásnak. Az észlelő asztalomon addigra már szinte vízben állt a notebook. Nem is gondoltam, hogy egyszer még hasonlóan mostoha körülmények között ismét fotózni fogom ezt a területet, igaz akkor teljesen más célból.

Napokig nem vettem elő a nyersanyagot, mert sok jóra nem számítottam. Miután kidobtam a felhős képeket összesen 28 kockám maradt, melyből végül elkészítettem a felvételt. A monokróm felvétel majdnem olyan lett, amilyet szerettem volna.

2013. november 27/28. éjszaka – Maia és az NGC1432 – ASI 120MM kamera

NGC1432-maia-20131128-ttkHosszú borult és észlelésre alkalmatlan novemberi időszak után 2013. november 27/28. éjszakára végre derült eget jósoltak. Nem hagyhattam ki a lehetőséget. Nagy Tibivel egész nap arra készültünk, hogy végre észlelünk majd este. Még mielőtt a Nap a horizont alá bukott volna, már autóban ültünk, felszerelésünk pedig a csomagtartóban pihenve várta a bevetést. A napközbeni hosszas tanakodás után egy Isaszeg környéki dombocskára esett a választásunk. Az autóból kiszállva barátságtalan 0 fok várt minket, melyből később -6 lett. A valószínűleg nemrég megművelt föld kemény rögein egyensúlyozva megkezdtük a kipakolást. A délnyugati horizonton a Vénusz vakítóan ragyogott a csupasz erdősáv fáinak ágai között, míg az égen a fényesebb csillagok már feltűntek. Valamikor 18 óra környékén már halkan zümmögtek az óragépek, miközben rövid pihenő gyanánt megpróbálkoztunk a C2013/R1 Lovejoy megpillantásával. Sajnos a horizont közelében valamiféle furcsa páraréteg helyezkedett el, így szabad szemmel hiába próbáltuk megpillantani. Binokulárral és távcsővel azonban könnyű volt ráakadni. A Göncöl rúdja pontosan megmutatta az irányt az égi vándor felé. Ez után a kis vizuális élmény után nekiláttam felszerelni a kamerát és egy kellemeset birkóztam a vezetéssel is. A guider nem akarta az igazságot, és nem vett tudomást arról, hogy őt bizony már a kamerához kapcsoltam. Végül a technika ördögén sikerült felülkerekedni, miután az eloxidálódott UTP kábel csatlakozóját egy kissé megcsiszoltam. A kitelepülésnek mindig van egy apró mellékzöngéje, valamivel mindig meg kell küzdeni, mielőtt elmerülhetne az ember az égbolt csodáiban. Van, hogy a terep gördít akadályt az ember elé, néha a zord idő tesz próbára, míg máskor a felszerelésünk tréfál meg minket. De utólag az ég alatt szerzett élmények, ezt mind feledtetik, és csak a későbbi anekdotázásokban emlékezünk meg ezekről. Az eset óta mindig van nálam tartalék kábel (is).

Az egyik előre kiszemelt célpont a Maia (20 Tau) és az NGC1432 volt az NGC1514 planetáris köd mellett. A Fiastyúk ezen területe az, amit még feltétlenül meg szerettem volna örökíteni. Mivel a Merope környékéről már korábban készítettem felvételt, így annak tapasztalatai alapján állítottam be a távcsövet és az expozíciós időket.

Máig nem tudom eldönteni, hogy az M45 Merope vagy Maia körüli régiója tetszik-e jobban. A maga nemében mind a kettő lenyűgöző, és itt nem a saját felvételemről beszélek, mely csak másolata az égiek/természet alkotta festménynek.

2014. december 12/13. éjszaka – M45 teszt fotó – SXVR-H18 kamera

M45-20141212-1901-sx-300s-TTKMár több mint egy éve nézegettem az internetes áruházak kirakatait, keresve az ASI kamerám utódját. Mindenképpen CCD irányba szerettem volna továbblépni. Az igazat megvallva már az ASI megvásárlásakor CCD-t szerettem volna, de akkor még nem tudtam, hogy mennyire fog érdekelni az asztrofotózás. Egy kisebb kóstoló után azonban már kétségtelen volt a számomra, hogy szórakoztat ez a hobbi, és hosszabb távon is leköt. Sok jelöltet végignéztem, sokat olvastam, és rengeteget konzultáltam Szeri Lászlóval a témában. A CCD utáni vágyamat csak erősített az iTelescope.net hálózatának használata.

Egyszer aztán szembejött egy kihagyhatatlan lehetőség, és szert tettem egy SXVR-H18-as kamerára. Gyermeki izgalommal vártam a futár érkezését a csomaggal. Amíg a kamera utazott, elolvastam a kézikönyvét, más tulajdonosok leírásait böngészgettem az interneten. Később kiderült, hogy vár rám még egy ennél is hosszabb várakozás.

Valahogy mindig úgy járok egy csillagászati kütyü beszerzésekor, hogy az ég csak azért sem akar kiderülni.  Most sem volt másképp. Heteken át figyeltem az időjárás jelentést, és bíztam benne, hogy csak elmennek a felhők, vagy végre egyszer a javamra tévednek a meteorológusok. Végül egy pénteki napon enyhülni látszott a felhők szorítása. Azonban, mire hazaértem a munkából a helyzet már közel sem volt olyan rózsás. Az eget cirrus felhők lepték el, és párássá vált. Mivel csillagok így is látszottak, kipakoltam, hogy végre csillagokat is mutathassak a kamrának, és elvégezzek jó pár tesztet.

Sok minden várt rám ezen az éjszakán. A CCD-nek köszönhetően a már bejáratott szokásaimon, és összeállításon is változtatni kellet. Az egész távcsövet teljesen máshogyan kellett kiegyensúlyozni a jelentős plusz tömegnek köszönhetően. A tubust feljebb kellett tolnom, és az ellensúlyok új ideális pozícióját is meg kellet találnom. Ezután következett a fókuszálás. Ebben nagy segítségemre volt maga a kamera egy beépített képessége, mely a fókuszálást segíti. Nem volt más hátra, mint választani egy célpontot. Az M45 több szempontból is ideálisnak tűnt. Egyfelől a pocsék átlátszóság mellet is bíztam abban, hogy vezetőcsillagok garmadáját biztosítja majd a nyílthalmaz. Továbbá nagyszerűen használható a látómező megmérésére. Ezt korábban kiszámoltam természetesen, de látni akartam a saját, illetve a kamera szemével is.

Ideje volt nekilátni a felvételek készítésének, illetve a vezetés tesztelésének. Az ASI kamerával sosem kellett 2 percnél többet vezetni. Tudtam, hogy erre képes a mechanika. Terveimben az szerepelt, hogy a jövőben minimum 5, de inkább 10 perces expozíciókat szeretnék majd készíteni. Következett hát az 5 perces felvételek tesztelése. -20 °C-ra hűtöttem a kamerát, és elindítottam a vezetést, majd a felvételt. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy az első kép elkészüljön. Igaz, hogy az MGEN pislákolásából is látszott, hogy nincs gond a vezetéssel, de ezt igazán az első felvétel mutatta meg, ami alapján nekem jónak tűnt a vezetés. Elindítottam egy 10 képes szériát. Közben egyre párásabb lett az ég, és a felhők kezdtek összeállni. A nyolcadik kép közepén el is veszítettem a vezető csillagot.

Ezzel azonban még nem ért véget az éjszaka. El kellett készítenem a bias, flat, és dark fotókat. Igazából ezek közül a flat kép jelentett csak némi kihívást. Ezzel elbíbelődtem egy darabig. A flat box-ot felraktam a távcsőre, és elkezdtem keresni azt az expozíciós időt, ahol a kép legfényesebb (középső) részén 25000 ADU értéket mutat a szoftver. Majd elkészítettem a flat képeket. A bias és dark felvételek már a távcsőről leszerelt kamerával készültek, miközben pakoltam befelé.

Igazából nem azt sajnáltam, hogy csak 8 felvételt tudtam készíteni, hanem inkább azt, hogy miért nem rögtön a 10 perces fotókkal kezdtem. Akkor azt is tudhatnám már, hogy a 10 perces felvételekkel sem lesz gond.

Csak 8 expozíció, csak egyenként 5 percesek, cirrus felhők, párás ég. Nem vártam, hogy a feldolgozást követően egy remek képet kapok majd. A kép egy kicsit talán „érdes”, de szerintem illeszkedik a korábban az ASI kamerával készült M45 részletek sorához. Sok mindent kitapasztaltam az ég alatt azon az éjszakán, és később a feldolgozás közben is. Ebben pedig az M45 nagy segítségemre volt. Ezt köszönöm is az égieknek. Tényleg.