2013-10-14 – Göd – 50 x 14 sec L, R, G, B és 15 x 14 sec dark
UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel
ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett
Az M13 az északi égbolt talán egyik legtöbbször észlelt objektuma. Nincs olyan távcsővel rendelkező műkedvelő, aki legalább egyszer ne fordította volna távcsövét az M13 felé. Ez nem is csoda, hisz viszonylag kis távcsövekben is csillagokra bontható. Nem volt ez azonban mindig így, mert Messier még olyan ködösségként írta le, ami nem tartalmaz csillagot. Gondoljunk csak bele, hogy a korabeli észlelők távcsövei mennyivel elmaradtak teljesítményben a maiakétól. Bár Charles Messier katalógusának tizenharmadik objektumaként a legközismertebb, de Edmond Halley-hez fűzik a felfedezését. Nagyon könnyű ráakadni a Herkules csillagképben. Csak az Éta Her felé kell fordítanunk a távcsövünket, és onnan egyszerűen déli irányba kell mozogni durván 2 és fél fokot. Kb. egyharmadnyi úton van az Éta és a Zéta Her között. 6 magnitúdós fényességének köszönhetően a keresőben már azonnal látszik, mint bolyhos csillag. Igazából oly fényes, hogy nagyon sötét égen akár szabad szemmel is megpillanthatjuk.
Távolsága tőlünk 25000 fényév. Nehéz pontosan megmondani a bene található csillagok számát, de biztosan több százezerről lehet szó. A tömegét 300000 naptömegnyinek becsülik. 145 fényév az átmérője, de amatőr műszerekkel csak kisebb részét láthatjuk. A csillagai a központ felé egyre sűrűsödnek, de közel sem olyan kompakt és nagysűrűségű a mag, mint például a M15 esetén. Általánosságban elmondható, hogy a csillagok távolsága egy ilyen halmazban átlagban tipikusan 1 fényév. A magban azonban ennél is extrémebb a helyzet. Ott két csillag közé éppen beférne a Naprendszerünk. Százszor vagy akár ezerszer közelebb vannak egymáshoz a tagok, mint a Nap közelében a csillagok. És éppen a gömbhalmaz csillagokra bontása az a nehézség, ami miatt nehéz megmondani a tagok számát. Mindenesetre durván 30000 egyedi tagot tudtak benne eddig azonosítani, és innen statisztikus módszerekkel becsülték az teljes mennyiséget. A halmaz legfényesebb és legdominánsabb tagjai vörös óriások. Ezek egyenként 2000 Nap fényével ragyognak. Roppant érdekes belegondolni, hogy milyen jól látszanak ezek a tagok műszereinkkel innen a Földről, míg gondolatban a gömbhalmazhoz elutazva, és onnan visszatekintve Napunk még a mai legnagyobb távcsövekkel sem lenne látható. Valószínűsíthető azonban, hogy a gömbhalmazban uralkodó állapotok nem megfelelőek stabil bolygó pályák kialakulásához, így roppant valószínűtlen, hogy ott értelmes lények fürkésznék az eget. Az is szinte biztosra vehető, hogy az 1974-ben az Arecibo rádiótávcsővel küldött üzenetünket se fogja senki meghallgatni.
Igen idős objektumról van szó, mely a galaxisunk halójában (és nem a fősíkban) rója útját annak centruma körül. Ehhez elég csak felrajzolni egy halmaz esetén a HRD-t (Hertzsprung-Russel Diagram). Rögtön szembetűnő, hogy a jelentősebb fényességű nagytömegű csillagok már mind elfejlődtek a fősorozatról. Ezeknél a csillag energia ellátását már rég nem a magban zajló hidrogén héliummá történő átalakítása szolgálja. Azoknál az óriásoknál és szuperóriásoknál, ahol még mindig hidrogénből héliumot gyárt a csillag, az már nem a magban, hanem külsőbb héjakban történik, melynek következtében a csillag felfúvódik, és külső része lehűl. Ezek a képen a fényes narancs és vörös színű domináns csillagok, melyekről már fentebb is írtam. A horizontális ág tagjai pedig a magjukban már héliumból szenet hoznak létre. Ez a folyamat a kék szín irányába tolja a csillag fényét. Az óriások és a horizontális ág között van egy rés, ahol a RR Lyrae csillagok találhatóak. A rés azért van, mert a két állapot között csillagászati értelemben a csillagok hamar keresztüljutnak. Az RR Lyrae váltózó csillagok magjában már javában folyik a hélium szénné alakítása. Pulzációs periódusuk és abszolút fényességük között pedig reláció áll fent, így tökéletes távolság meghatározására, akár csak a Cepheida változók. Egy kicsit büszkék lehetünk arra is, hogy az RR Lyrae kutatások egyik fellegvárának számított hazánk is. A halmaz igen érdekes objektumai a kék vándorok. Ezek a csillagok nagyon nem illenek bele abba a képbe, amit a halmaz esetén a felrajzolt HRD-t tanulmányozva a csillagok fejlődéséről megállapítottak korábban. Ezek a fősorozat közelében abban a tartományban találhatóak, ahonnan korábban a nagytömegű kékes csillagok már régen elfejlődtek. Létezésükre a ma elfogadott magyarázat miszerint, ezek halmaztagok összeolvadásával jönnek létre. Így lehetséges csak, hogy sokkal nagyobb a felszíni hőmérsékletük (kékebbek), mint az azonos fényességgel rendelkező halmaztagoké. Életpályájuk egészen más lett ennek köszönhetően, mint a halmaz kialakulásakor létrejött fősorozatbelieké.
Pontosan nem ismeretes még ma sem, hogy a galaxisok fejlődésében milyen szerepet is töltenek be a gömbhalmazok és kialakulásuk pontos körülményét is homály fedi. Egyelőre nem ismerünk olyan gömbhalmazt, amiben ma is aktív csillakeletkezés zajlik. Régebben úgy kezelték őket, amiben minden csillag egyszerre keletkezett. Közben a kutatók felfedezték, hogy bizonyos gömbhalmazok nem is egy nemzedék csillagaiból állnak. Van olyan példánya ezen objektumoknak, melyeknél az első nemzedék után 100 millió évvel alakult ki a következő. Ezt a csillagok fémtartalmának vizsgálatával állapították meg. A később létrejöttek már tartalmazzák a korábbi generációk halálakor szétszóródó anyagot, így az azok által legyártott fémeket is, tehát nagyobb a fémtartalmuk. Ráadásul jellemzően külsőbb és elliptikusabb pályán mozognak a gömbhalmazon belül a kissé fiatalabb csillagok (aki azért így is elég idősnek számítanak).
A fémtartalom vizsgálata egy másik érdekességre is rámutatott. A fémtartalom alapján azt is megállapították a kutatók, hogy a gömbhalmazok kora sem teljesen egységes galaxisunkban. Itt jól meghatározott korcsoportokról lehet beszélni. Bizonyos elképzelések szerint egyes halmazokat a Tejút bekebelezett azok szülő galaxisával együtt. Ebben a galaxisban máskor és máképpen történt a gömbhalmazok kialakulása, ez pedig magyarázhatja a koruk közötti eltérést.
Minden megfelelő tömeggel rendelkező galaxisnak van gömbhalmaza, melyek száma igen széles skálán mozog. A Tejútnak kicsit több mint 150 ismert gömbhalmaza van, de a valódi szám valahol 180 körül lehet. Azonban az Androméda 500 körüli számmal büszkélkedhet. De ezek meg sem közelítik a hatalmas elliptikus galaxisok gömbhalmaz arzenálját. Maga az M87 13000 ilyen objektummal rendelkezik.
Újabb kutatások azt is kimutatták, hogy törpe galaxisok bizonyos fajtája (Törpe Kísérő Galaxisok – Dwarf Satellite Galaxies) és a gömbhalmazok között talán kapcsolat van. Hasonló a felépítésük, és köztük a határ igencsak elmosódott. Illetve olyanok a gömbhalmazok, mintha ilyen galaxisok magjai lennének. Lehetséges hát, hogy talán az ütközésben lecsupaszított és a Tejút által felfalt kicsiny galaxisok magjait tanulmányoznánk akkor, mikor távcsövünket egy gömbhalmaz felé fordítjuk? Izgalmas lehetőség. Egy biztos, hogy az M13 csillagai már akkor beragyogták az univerzumot, amikor Naprendszerünk még csak nem is létezett, nemhogy én, aki ezt a felvételt rögzítette.
Erre a felvételre mondhatni nem teljesen tudatosan készültem. Még asztofotós tevékenységem legelején tapasztalatlanságomnak köszönhetően kétszer is készítettem monokróm felvételt az M13-ról, amiből a másodikkal már elégedett voltam.
2013-06-16 – Göd – 90 x 14 sec
UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel
ASI 120MM monokróm kamera
Akkor nem gondoltam arra, hogy a közeljövőben még valaha foglalkozom ezzel a Messier objektummal. Azonban az M13 nagyon jól bevált a nyári időszakban a fényképezés előtti élesség beállítására. A próba felvételek pedig ott csücsültek a számítógépemen. 2013. október 4-én kitelepültem az ég alá, mert derültnek és jónak ígérkezett. Egészen más terveket forgattam akkor a fejemben. Az ég azonban párássá vált, és nem volt megfelelő az általam kiszemelt célpont fotózására. Kissé bosszús voltam, és némi vizuális nézelődés után eszembe jutottak az M13-ról készült felvételek. Mi lenne, ha gyúrnék belőlük valamit? Készítettem még annyi felvételt, hogy meglegyen a 50 darab az összes LRGB komponensekből. Másnap este aztán elütöttem az időt a felvételek feldolgozásával. Mivel nem pontosan álltam rá az M13-ra (nem raktam pontosan középre) az egyes éjszakákon, és a kamera állása is szórt +-2 fokot, így a végeredményt ki kellet vágnom. Próbáltam egy esztétikailag is megfelelő és a lehető legkevesebb veszteséggel történő kivágást alkalmazni. Tudom, hogy nagyon gyakran fotózott objektum, de gondoltam, ne vesszen kárba a már meglévő anyag és az idő, amit a kipakolással és bepakolással töltöttem. Így készült hát az M13 LRGB változata.
