Az SN2014J szupernóva az M82 galaxisban

m82-sn2014j-20140204-ttk-mark

Az SN2014J szupernóva az M82 galaxisban
2014-02-04 – Göd – 99 x 35 sec light és 15 x 35 sec dark
UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel
ASI 120MM monokróm kamera

Az M82 galaxis asztrofotós szempontból nekem mindig egy érdekes kérdés volt. Sosem tudtam eldönteni igazán, hogy érdekel-e maga a téma vagy sem. Vagyis, készítsek-e fotót erről a galaxisról, vagy előbb más objektumra szánjak időt? Most biztosan sokan felhördülnek, és védelmébe kelnek ennek az asztrofizikai szempontból valóban érdekes galaxisnak. A kérdést végül a 2014. január 21-én fellángolt Ia típusú szupernóva döntötte el, mely a 2014J jelölést kapta.

A felfedezést követő napon olvastam a hírt az MCSE levelezőlistáján, és azóta vártam a lehetőséget, hogy végre fotót készíthessek erről az M82-ben, tőlünk 11.5 millió fényévi távolságban lejátszódott kozmikus tűzijátékról. 2014. február 4. éjszaka hidegnek és kissé párásnak indult. A Hold sápadt fénnyel csüngött az égen, mikor este 6 órakor kiraktam a távcsövet. Nem lehetett kihagyni, hogy egy órát ne szenteljek neki. A légkör roppant mód nyugtalan volt, de mégis üdítő volt a szemlélődés égi kísérőnk felszínén. A hosszú görnyedéstől és az ekkor már 0 fokos hőmérséklettől kissé elgémberedve szünetet kellett tartanom. A felvételeket egyébként is csak akkor terveztem, amikor a Hold már alábbszáll az égbolton.

Valamikor 19:30 környékén a távcsövemmel megcéloztam az M82-őt. A szupernóva határozottan ott volt. Meg is lepődtem, hogy mennyire más a már jól ismert M81-M82 páros megjelenése ennek a szupernóvának köszönhetően. Vizuálisan az M82-őt ragyogásával hegyes tűként keresztüldöfte a robbanás fénye. Micsoda pokoli energia szabadul fel, mely az összeroppanó fehér törpe csillag halálhírét a kozmoszba kürtöli! Képesek akár anya galaxisukat is túlragyogni. Ezek a gondolatok cikáztak bennem, meg egy friss kutatás eredménye. Eszerint lehet, hogy az Ia típusú szupernóvát mégsem egy korábban társuktól anyagot dézsmáló, és így a kritikus tömeget átlépő összeroppanó fehér törpe halála hozza létre? A Kepler-űrtávcső adatai és számítógépes szimulációk alapján elképzelhető, hogy inkább fehér törpékből álló kettősrendszer tagjainak összeolvadása a felelős a látványos eseményért. Bármelyik versengő elképzelés is a helyes, ez nem változtat magán a tényen, hogy a felszabaduló energia pokoli mértékű. Mi pedig biztonságos távolságból gyönyörködhetünk a fellángolás látványában. Mindezt úgy, hogy a színképek tanulsága szerint a szupernóva jelentős mennyiségű intersztelláris anyag mögött található az M82-ben, vagyis jelen esetben a fényét jelentős mennyiségű por és gáz tompítja, és egyben vörösíti is.

Miközben gyönyörködtem a látványban és a fentieken töprengetem, megint átélhettem azt az örömöt és izgalmat, melytől való függés hozzáláncol az amatőrcsillagászathoz. Percekig csak csendesen ujjongtam a hidegben, majd felszereltem a kamerát és a vezetéshez szükséges felszerelést. Minden készen állt. Felvettem az első próba fotókat különböző kamera beállításokkal, melyeken jól visszatükröződött a kissé párás, nyugtalan légkör. Mire eldöntöttem, hogy mi lesz a megfelelő beállítás, lassan felhősödni kezdett délnyugat felől. 27 felvételt így is készítettem, mielőtt a fellegek teljesen elborították a Nagy Medve csillagkép területét. Várakoztam és bizakodtam. 21 óra táján végre megkegyelmeztek az égiek, a felhők elvonultak. Folytattam a fotózást a -2 fokban, melyből -6 lett a végén mire összejött még 72 képkocka. Azonban nem az akkor már sanyargatónak érzett hideg, hanem a megint megjelenő felhők vetettek véget az exponálásnak. Pakolás közben döbbentem csak rá, hogy mekkora is a csönd, melyet csak néha tört meg egy-egy ijesztő pattanás. Ezt a zajt a lehűlő házak teteje és az ereszcsatornák adták ki. A fagyba burkolódzó település már rég szunnyadt, itt volt az ideje, hogy én is csatlakozzak.

Aznap éjszaka végül 99 darab 35 másodperces felvétel készült. Másnap este, amikor a felvételek feldolgozásával bíbelődtem döbbentem rá, hogy az M82 egy valóban igazán izgalmas galaxis. Gyönyörű ez a 8.4 magnitúdós és 11ˊ 12˝ méretű, éléről látszó aktív, csillagontó galaxis, melyet a szomszédos nagyjából 150000 fényévre lévő M81 gravitációs hatása kegyetlenül meggyötört a legutóbbi közelségük alkalmával. Még pár találkozóra valószínűleg sor kerül, mígnem pár milliárd év múlva a két galaxis összeolvad. De hol van az még! Optimistán tekintve a jövőbe, bízom abban, hogy most még a távcsövet fel sem érő kisebbik gyermekeimnek, és később unokáimnak is megmutathatom ezt az égi csodát. Talán lesz akkor is még sötét ég. Abban is reménykedem, hogy ha csak egy pillanatra is, de ők is átélnek majd akkor valamit az univerzum nagyszerűségéből. Én mindenesetre elmondom akkor is majd a mesémet. Így legyen!

NGC1365

ngc1365-lrgb-20140131-t30-ttk

2014-01-27 – Siding Spring Observatory – 20 x 120 sec, 10 x 60 sec és 10 x 30 sec L

és

2014-01-30, 2014-01-31 – Siding Spring Observatory – 10 x 120 sec R,G,B

iTelescope.net T30 – Corrected Dall-Kirkham Astrograph Planewave 20″ – 51 cm, f/4.5 (fókusz reduktorral) – FLI-PL6303E CCD kamera

A Fornax (Kemence) déli csillagkép, egyike a ma is használatos modern csillagképeknek, ugyanis csak 1756-ban kapott nevet Nicolas Louis de Lacaille francia csillagász révén. Véleményem szerint egy igen jellegtelen halvány csillagokból álló csillagkép ez, melynek legfényesebb csillaga is csak 3.9 magnitúdó. Ám mégis hiba lenne az égnek e területét becsmérelni, mert javarészt ennek a csillagképnek a területén találhatóak a Fornax galaxishalmaz tagjai. A halmaz a második legnépesebb halmaz a Virgo halmaz után 100 millió fényéven belül.

fornaxcluster

A Fornax galaxishalmaz

A Fornax halmaz egyik érdekessége a NASA’s Wide-field Infrared Survey Explorer (WISE) felvételén bontakozik ki a legjobban. Az öreg csillagok fénye a rövidebb infravörös tartományban szinte betölti a felvételt, melyet a kék szín jelöl. A fiatal csillagok által felfűtött por viszont a hosszú infravörös tartományban látszik kitűnően, melyet a felvételen a vörös szín jelöl.

WISE Infrared View of the Fornax Cluster

A Fornax halmaz a NASA’s Wide-field Infrared Survey Explorer (WISE) felvételén – NASA/JPL-Caltech/UCLA

Infravörös hullámhosszak: 3.4-4.6 mikron kék, 12 mikron zöld és 22 mikron vörös.

A képen is látható, hogy az NGC1365 azon kevés galaxisok egyike a halmazban, melyben igen aktív csillagkeletkezés zajlik.

A Fornax galaxishalmaz szerintem egyébként is egyik legimpozánsabb tagja az NGC1365, mely tőlünk nagyjából 56-60 millió fényévre található küllős spirál galaxis. Mérete az égbolton 11.2 x 6.2 ívmásodperc és 9.6 (V) magnitúdó a látszólagos fényessége. Megkapó szépsége miatt több szakirodalomban is Nagy Küllős Spirál Galaxisként (Great Barred Spiral Galaxy) hivatkoznak rá, és 200000 fényéves átmérőjével valóban a nagyok közé tartozik. De nemcsak hatalmas méretével tűnik ki a spirális galaxisok közül. Abszolút fényessége is igen nagy. Fényesebb az M81-nél, de az M31-nél (Androméda-galaxis) is. Gondolatban helyezzük a 44 fokos dőlésszögű, és gyönyörű karokkal rendelkező csillagvárost önző északi félteken lakóként az Androméda-galaxis helyére, és ábrándozzunk egy kicsit, milyen nagyszerű látvány is lenne az égen kétszer akkora méretével és nagyobb fényességével.

Ez a galaxis egyik kedvelt célpontja a kutatóknak, ugyanis a küllős spirál galaxisok a csillagvárosok fejlődésének egy állomását képezik. A mai univerzumban a spirál galaxisok körülbelül kétharmada rendelkezik küllős szerkezettel. A masszív és hatalmas küllők gravitációs hatásának köszönhetően a gáz összegyűlik és összenyomódik az NGC1365 bizonyos pontjain, így indukálva intenzív csillagkeletkezést. A felvételen is nagyszerűen látszik, hogy a fő spirálkarokban rengeteg, 10 millió évesnél fiatalabb csillag található. Természetesen a galaxis túl messze van, hogy csillagokra bonthattam volna ezzel a műszerrel. A fényes pontok valójában nem önálló, hanem fiatal csillagok halmaza. Ezek a halmazok óriásiak és roppant népesek, akár 100000 csillagot is számlálhatnak egyenként. Az öreg csillagok alkotta küllő így teremt hát új életet, azonban nemcsak a spirálkarokban. A mag irányába is nagy mennyiségű gázt és port juttat el, így ott is számtalan fényes csillag ragyogott fel az elmúlt pár millió évben. A magba érkező anyag egyben táplálékul is szolgál a központban rejtőző fekete lyuknak.

Az NGC1365 I. típusú Seyfert galaxis, vagyis aktív galaxis maggal (Active Galactic Nucleus: AGN) rendelkezik. Az AGN-ről színképelemzés révén szerezhetünk információkat. E galaxis esetén a röntgen tartományban a vas széles és torzult emissziós vonalai figyelhetőek meg. Rögtön két magyarázat is van arra, hogy mi lehet ennek az oka. Az egyik elképzelés szerint relativisztikus reflexió az oka, vagyis a széles és torzult emissziós vonalért a fekete lyuk körüli akkréciós korong belső, relativisztikus sebességgel mozgó része a felelős. A korong anyagának gyors mozgása pedig a fekete lyuk gyors forgására utal. A második teória azonban azt állítja, hogy köztünk és a fekete lyuk közötti úton egyszerűen csak az NGC1365-ben található gázfelhőn halad keresztül a sugárzás. A gond az, hogy mind a kettő lehet jó magyarázat, és nem egyszerű eldönteni, hogy melyik is valójában a helyes.

Guido Risaliti egy 2013-ban megjelent tanulmányában megpróbálta eldönteni a kérdést. Ehhez a X-ray Multi-Mirror Mission (XMM-Newton) és a Nuclear Spectroscopic Telescope Array (NuSTAR) által felvett spektrumokra próbált modelleket illeszteni. Tanulmányában, az egyes modellben relativisztikus reflexiót és elnyelést okozó gázt is használt. A második modell esetén csak gázköddel számolt. Csak az XMM-Newton méréseire támaszkodva nem tudta eldönteni, hogy melyik modell a helyes. Azonban a NuSTAR méréseinek eredményét a második modellel egyáltalán nem sikerült reprodukálnia. Igaz, hogy az első modell sem passzolt pontosan. Ekkor a második modellt úgy módosította, hogy nem egy köddel, hanem hárommal számolt. Ekkor a két modell között már nem volt jelentős a különbség. A módosított második modell viszont inkonzisztensnek mutatkozott az optikai és az infravörös megfigyelések eredményeivel. Így a szerző végül arra a következtetésre jutott, hogy a relativisztikus reflexió biztosan szerepet játszik a megfigyelt spektrum létrejöttében. Így tehát az NGC1365 egy igen gyorsan forgó központi fekete lyukkal rendelkezik. Akit mélyebben érdekel a téma, az a következő oldalon keresztül érheti el a tanulmányt: http://arxiv.org/abs/1302.7002

Bevallom, hogy én is a lebilincselően szép formája miatt választottam ki ezt a a galaxist. Olyan kompozíciót képzeltem el, ahol a galaxison van a fő hangsúly, azonnal megragadva a szemlélőt, de a látómező nagysága legyen akkora, hogy a környezet is szerves része lehessen a látványnak. Szerettem volna ugyanis megörökíteni több halvány, ebbe az irányba látszó galaxist is. Ezért esett a választásom az iTelescope hálózat T30-as távcsövére. Ez egy Planewave 20″ (51 cm) Corrected Dall-Kirkham Astrograph, melynek a fényereje f/4.5 (fókusz reduktorral). A felvételek készítéséhez egy FLI-PL6303E CCD kamera áll rendelkezésre. A látómező 27.8 x 41.6 ívperc, mely tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak.

Kezdetben egy monokróm kép elkészítését tűztem ki célul, akkor még nem is gondoltam másra. 2014. január 27-én 20 x 2 perces, 10 x 1 perces és 10 x 30 másodperces felvételeket készítettem, és ezekből alkottam meg a képet. Azért dolgoztam ezzel a hármassal, hogy a halvány és fényes területek egyaránt érvényesülni tudjanak a monokróm L (Luminance) rétegen. A galaxis magja oly fényes, hogy 2 perces expozícióval már csúnyán beég. Miután feldolgoztam a felvételeket láttam, hogy a kapott eredmény igen ígéretes alapot szolgáltathat egy LRGB felvétel számára.

ngc1365-20140127-t30-ttk

2014-01-27 – Siding Spring Observatory – 20 x 120 sec, 10 x 60 sec és 10 x 30 sec L

iTelescope.net T30 – Corrected Dall-Kirkham Astrograph Planewave 20″ – 51 cm, f/4.5 (fókusz reduktorral) – FLI-PL6303E CCD kamera

Azonban hiába szerettem volna RGB szűrővel is felvételeket készíteni később, a technika ördöge mindig közbeszólt. Két ausztráliai éjszaka is próbálkoztam, de az automata távcső képtelen volt ráállni a galaxisra. Ugyan visszakaptam a felhasznált pontjaimat, de az eredménytelenség lehangoló volt. Felvettem a kapcsolatot a támogató személyzettel, és értesítettem őket a problémáról. Nem kellett a beígért 24 órás várakozási időnek sem eltelnie, és a műszerek működése közben keletkező naplóállományok (log file-ok) alapján megtalálták a problémát. A hibát kijavították, és kértek, hogy futassam újra a programjaimat. Erre 2014. január 30. és január 31. adódott lehetőség. Ekkor volt ugyanis szabad időpont, és ekkor állt a galaxis elfogadható pozícióban az égen.  A szűrönként 10 x 2 perces felvételek sikerültek. A korábban tapasztalt problémát megoldották, így visszajelezésem után a hibajegyet lezárták. Már csak a feldolgozás hosszadalmas órái voltak hátra. De ezek mindig élvezettel telnek, mert izgalmas látni, ahogy az ember kezében folyamatosan alakul a téma, és lassan összeáll a felvétel.

M81 – Bode galaxisa

M81 - 20131227 - ttk

M81 – Bode galaxisa

2013-12-27 – Göd – 72 x 55 sec light és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

m81-lrgb-20140301-ttk

M81 – Bode galaxisa

2013-12-27 – Göd – 72 x 55 sec light és 15 x 55 sec dark

és

2014-03-01 – Göd – 61 x 55 sec R, 60 x 55 sec G, 63 x 55 sec B és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

A galaxisra Johann Elert Bode akadt rá 1774. szilveszterén, és katalógusában a 17. sorszámmal látta el, éppen ezért az M81-et gyakran nevezik Bode galaxisának felfedezője után. Tőle függetlenül Pierre Méchain 1779 augusztusában újra megtalálta, és erről értesíttet Messier-t, akinek katalógusában a 81. sorszámot kapta. Érdekességképpen megjegyzem, hogy összesen négy olyan objektum felfedezése fűződik Bode nevéhez, melyek szerepelnek Messier katalógusában: az M53, M81, M82 és az M92. Ha már a katalógusokról esett szó, akkor a New General Catalogue listáját böngészve pedig NGC3031 jelöléssel találhatjuk meg a galaxist. Az 1700-as évek végén még csak ködös foltként tesznek róla említést, és még Lord Rosse és William Herschel, vagyis a következő évszázad nagy megfigyelői előtt is rejtve maradt a spirális szerkezet. Egészen az első fotóig kellett várni arra, hogy az M81 felfedje valódi arcát.

Az M81-ben sikerült Cefeida-típusú változókat is azonosítani. Ezek pedig nagyszerű távolság indikátorok, ugyanis pulzációs periódusuk és abszolút fényességük között kapcsolat van. Eredményül az jött ki, hogy a csillagváros tőlünk 11.8 millió fényév távolságból ragyogja be a kozmoszt, és ezzel viszonylag közeli galaxisnak számít. A Tejútrendszert is tartalmazó Lokális Csoport közvetlen szomszédságában található, és a róla elnevezett M81 Galaxis Csoport legnagyobb tagja. A halmaz tagjai látszólagosan a Nagy Medve (Ursa Major) és a Zsiráf (Camelopardalis) csillagképek területén helyezkednek el. E sorok írása közben ötlött fel bennem, hogy egy nagyszerű észlelési program lehetne sorban felkeresni a tagokat. Bizony vannak köztük szép számmal igazán komoly kihívást jelentőek is. Az M81 6.9 magnitúdós, és nagy felületi fényességgel rendelkezik, így könnyen ráakadhatunk a Nagy Medve csillagképben, annak fejétől nagyjából északra haladva durván 5-6 fokot. Indulhatunk természetesen a Göncöl Szekér Dubhe nevű csillagától is, így durván 10 fokot kell megtennünk. Impozáns látvány a maga 26 ívperces (helyenként 21 ívperc olvasható) méretével. Nem is csoda, hogy kedvelt és népszerű célpont. Egyike az északi égbolt egyik legfényesebb galaxisainak.

Az M81 átmérője nagyjából 92000 fényév. Tömege egyes becslések szerint 660 milliárd naptömeg. Azt lehet mondani, hogy mind a két paraméter valahol a Tejútrendszer ezen paramétereinek nagyságrendjébe esik. Az M81 viszont egy sokkal masszívabb és sűrűbb felépítésű csillagváros, mert megfigyelések és az erre illesztett modellek szerint a tömegének egyharmada a központi régióban összpontosul.

Az M81 magja egy 70 millió naptömegű szupermasszív fekete lyukat tartalmaz, mely a galaxis közelsége miatt egyik kedvenc célpontja a kutatóknak. 2008-ban például egy párhuzamosan több hullámhosszon végzett megfigyelés alapján megállapították, hogy a fekete lyukak teljesen hasonlóan táplálkoznak. Nem számít, hogy 10 naptömeg nagyságrendbe esik-e a tömegük, és a csillagtársuktól szereznek anyagot, vagy egy galaxis magjában csücsülnek, és ebből a környezetből cserkészik be zsákmányukat. Az étekként szolgáló anyag akkréciós korongot formál, és miközben befelé örvénylik, létrehozza a megfigyelhető sugárzást.

m81_composite

M81 kompozit felvétel

A fenti képen a röntgensugárzást (Chandra űrteleszkóp) kék, az infravöröst (Spitzer űrteleszkóp) rózsaszín, az ultraibolyát (GALEX műhold) lilás/bíbor, míg a látható sugárzást (Hubble) zöld szín jelöli. A kinagyított részleten megfigyelhetőek a fekete lyukkal rendelkező kettős rendszerek, illetve a mag nagytömegű központi fekete lyuka által kibocsájtott röntgensugárzás.  Az ultraibolya sugárzásért a fényes forró csillagok a felelősek. Az infravörös tartományban a porsávok láthatóak.

A mag a központi dudorral, ahogyan a felvételemen is látható, az egyik legfényesebb része az egész galaxisnak. Ennek a régiónak a látványa engem mindig egy tükörtojás közepén pöffeszkedő tojássárgájára emlékeztet. Ezt veszi körül a korong, melyből kiindulnak a tekeredő spirálkarok. Az M81 morfológiai besorolása SA(s)ab. Egy tipikus iskolapéldája az úgynevezett grand design spiral galaxy típusnak. (Igazán jó magyar fordítást nem találtam még.) Ezen galaxisok roppant határozott, markáns és jól követhető karokkal rendelkeznek, melyek tekergőzve a központi régióból indulnak.

Első ránézésre a galaxis maga a megtestesült tökéletesség. Olyan, mint amilyennek egy spirál galaxisnak lennie kell. A magban és a dudorban idősebb csillagok fénye világít, a karokban csillagkeletkezési régiók fedezhetők fel, porsávok futnak a karokkal párhuzamosan. Hosszasabb szemlélődés után azonban feltűnhet, hogy a központi régió mellett van egy egyenes nem a karok örvénylését követő sötét csík (a képemen jobbra lefelé). Továbbá helyenként fragmentált, elágazó struktúrák figyelhetőek meg. Az M81 roppant közeli társa az M82. A kettőjük távolsága durván 150000 fényév. A két galaxis egymás körül járja halálos táncát, és még néhány találkozó után, pár milliárd év múlva összeolvadnak. A legutóbbi találkozás eredményeként a kisebb tömegű M82 deformálódott, és a galaxisból úgynevezett csillagontó galaxis lett. De az M81 felépítése is megváltozott. Egyes elképzelések szerint ennek köszönhető például az egyenes renitens porsávnak a létezése is.

2013. december 27/28 éjszaka

Hosszú hetek után végre hazaérve nem a szokásos komor borongós idő, vagy az esti gomolygó köd látványa fogadott. Csillagok pöttyözték az égboltot. Az ég nem volt igazán jónak mondható. A dolgot tovább árnyalta, hogy mindenfelé fényfüzérek világítottak, vagy éppen villogtak a szomszédos házakon, és az egyik szomszéd kéménye okádta a füstöt. Azonban, olyan rég használtam már a távcsövemet, hogy ez csöppet sem érdekelt akkor. Kiraktam hűlni a csövet és elkezdtem komótosan kipakolni. Jó sokáig csak nézelődtem az okuláron keresztül. Láttam, hogy nemcsak az átlátszósággal, a nyugodtsággal, de a fényszennyezéssel is komoly problémák vannak. Pedig a távcsövet az udvar egy olyan részére raktam, hogy fedezékbe legyek díszkivilágítástól. Nem gondoltam volna, hogy mennyi fényt küld az ég felé a sok díszkivilágítás.

Felraktam a kamerát, és tesztfotókat kezdtem készíteni. Nem akartam befejezni egy sorozatot sem, csupán pár objektum esetén szerettem volna tudni, miként mutat a látómezőmben, illetve mennyi expozíciós idő kellene a megfelelő részletekhez. Gondoltam eltöltöm ezzel az éjszakát, míg elálmosodom. Mikor az M81-re került a sor, nagyjából a 10 felvétel után elkezdték lekapcsolni a karácsonyi fényeket. 20 percen belül mind kialudt, és ez látszott a felvételeken is. Hirtelen sötétebb lett a háttér. Gondoltam, akkor már folytatom a felvételt az M81-ről. Egészen pontosan 72 x 55 másodpercnyi felvétel készült el, mire a köd elkezdett leszállni. Leszereltem a kamerát, és még búcsúzóul megcsodáltam az ekkor már a fejem fölött ragyogó Jupitert a holdjaival a távcsövön keresztül. Elmondhatatlanul jó volt megint a műszer mellett állni, és az eget fürkészni vele, majd fotózni. Még akkor is, ha nem voltak a legideálisabbak a körülmények, az élmény már nagyon hiányzott.

2014. március 1/2. éjszaka

Ez a tél nem volt kimondottan kedvező az asztrofotózás szempontjából. Erre az éjszakára is majdnem egy teljes hónapot vártam, de végre eljött. Az sem zavart különösebben, hogy az átlátszóság és a nyugodtság is csapnivaló volt. A hosszú és ínséges idők után semmi sem tántoríthatott el attól, hogy órákat töltsek el az égbolt alatt, és esetleg fotózzak. A kipakoláskor kiválasztott objektumhoz nem volt elég jó az ég, így miután vetettem egy pillantást az M82-ben most már halványuló SN2014J szupernóvára, arra az elhatározásra jutottam, hogy RGB szűrökön keresztül is készítek felvételeket az M81-ről, és megalkotom a még 2013. december 27-én készített monokróm felvételem LRGB változatát. R szűrőn keresztül 61 x 55 másodpercnyi, G szűrőn keresztül 60 x 55 másodpercnyi és B szűrőn keresztül 63 x 55 másodpercnyi felvételt rögzítettem.

Seyfert galaxisok Ausztrália egén

Péntek

Egy kissé már elnehezülten a Mikulás által hozott édességet majszolva dolgoztam, miközben kint a szél üvöltve bucskázott át az iroda tetőtere felett. Igazi pénteki volt a hangulat. Aznapi feladatom ritmusát az adta, hogy körülbelül 10 percnyi igen aktív munkavégzést 20-25 perc várakozás követte, míg a számítógépes rendszerek és a tárolók tették a dolgukat. Alkotó volt a tevékenység, de jelentős szünetekkel. Beborult, és az égből picike hógolyóra emlékeztető valami kezdett hullani. Már sok évet megéltem, de ilyet még egyáltalán nem pipáltam. Az édesség elfogyott, és nem is kívántam már többet. Azon kezdtem töprengeni, hogy mit csináljak ezekben a várakozással teli percekben. Az idő délkörül járt, de valahogy még nem akaródzott elkölteni az ebédet.

Ekkor jutott eszembe, hogy kellene egy próbát tenni az interneten elérhető távcsövekkel. Már hetekkel korábban regisztráltam az itelescope.net hálózatán, de semmi komolyra nem használtam még. A videókat megnéztem, és egyetlen színes képkockát rögzítettem a demó előfizetéssel, de nem voltam túlságosan elégedett az eredménnyel. Nem is nagyon foglalkoztatott tovább a dolog. Ezen a pénteken viszont újra feltámadt bennem a kíváncsiság. Milyen nagyszerűen eltölthetném így a várakozással teli perceket! Csak be kell állítanom, hogy mit szeretnék, és a távcső teszi a dolgát. Később kiderült, hogy azért a dolog nem ilyen egyszerű, de ne rohanjunk ennyire előre a történetben.

Bejelentkeztem az oldalon, és megnéztem van-e szabad távcső. Kimondottan olyan objektumot szerettem volna célpontnak, ami vagy teljes mértékben esélytelen hazánkból, vagy nagyon határeset. Volt is 5-6 jelöltem. Az Ausztráliában lévő obszervatóriumban (Siding Spring Observatory, Coonabarabran, NSW, Australia) éppen szabad volt a T17-es távcső, és nem is volt rá foglalás. A célom monokróm felvételek készítése volt. Gyorsan számoltam, és átutaltam annyi pénzt, melyből úgy 80-90 perc távcső idő kijöhet. Ez természetesen függ az adott műszertől, mert a pénzünkért pontokat kapunk, melyet a rendszer levon tőlünk a használati idő után.

t17-itelescope-net

Megvolt hát a keret, és a távcsövet még mindig senki sem használta. A T17 egy 43 cm-es f/6.8 Ritchey-Chretien tükrös teleszkóp, melynek egy FLI ProLine PL4710 a képrögzítő berendezése. 1024 x 1024 pixel található ezen a CCD-n, így a képméret és a látómező hasonló az én otthoni felszerelésemhez.

A hálózat üzemeltetői szerint ezzel a távcsővel készült az a kép is, melyen valaha amatőr csillagászok által lefotózott legtávolabbi objektum, egy bizonyos kvazár is látható. Nekem egyáltalán nem voltak ilyen ambícióim. Valami látómezőnek megfelelő extra galaktikus objektumot szerettem volna, amire ezekkel a paraméterekkel rendelkező felszereléssel 45 vagy 60 másodperc elég kockánként, és itthonról semmi esélyem sem lenne a megfigyelésükre. Így esett a választásom először a Fornax (Kemence) csillagképben található NGC1365-re. Mielőtt azonban elkezdtem volna a sorozatot, szerettem volna pár próba felvételt készíteni, melyen az expozíciós időt szerettem volna belőni, továbbá kíváncsi voltam hogyan is fest a látómezőmben. Ekkor jött az első kellemetlen meglepetés. A távcső úgy állította be az objektumot, hogy a galaxis karja éppen érintette a látómezőt. Azt láttam, hogy a becsült expozíciós időn egy kissé emelni kell. Az új beállításokkal készült képen már csak a galaxis fele volt látható. Ilyenkor milyen jó lenne egy lehetőség, amivel a megfelelő kompozícióhoz a megfelelő helyre noszogathatnám a galaxist, ahogyan ezt otthon már megszokhattam. Az itelescope.net viszont erre nem ad lehetőséget. Vagy legalábbis én nem tudok róla. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy erről a szépséges galaxisról ma már nem lesz fotó. Visszaigényeltem a pontokat, amiket elhasználtam. Ezt később vissza is kaptam. Egy galaxist hát lehúztam a listámról. Abban bíztam, hogy az ég egy másik területén talán nagyobb sikerrel járok. A Stellarium programmal gyorsan egy pillantást vetettem az égre, és megállapítottam, hogy az NGC613 a Sculptor (Szobrász) csillagképpen éppen megfelelő magasságban van az ausztrál égen. Azt már tudtam, hogy a kép kompozíciójába semmi beleszólásom nem lesz, sőt örülhetek, ha a galaxis nem lóg le. A próbafelvételen látszott, hogy itt is csak elégségesnek mondható, ahogyan az objektumra ráállt a távcső. Belenyugodtam az eredménybe, mert képeket szerettem volna már rögzíteni, és kiadtam az utasítást a távcsőnek. Majd folytattam aznapi munkám.

NGC613

NGC613-20131206-ttk

2013-12-06 – Siding Spring Observatory – 20 x 45 sec light

iTelescope.net T17 – Corrected Dall-Kirkham Astrograph – 43 cm,  f/6.8 Ritchey-Chretien tükrös teleszkóp – FLI ProLine PL4710 CCD kamera

A galaxisról részletes leírás itt olvasható.

Az NGC613-ról csak 20 x 45 másodperces felvételt készítettem. Ennyire adtam csak ki az utasítást ugyanis a távcsőnek. A felvételek elindítása után annyira lefoglalt a munka, hogy csak órákkal később döbbentem rá, a program már régen lefutott. Letöltöttem a nyers képeket, és hazaindultam. Az estét családom társságában töltöttem el, és lefekvés előtt még kimentem, hogy rápillantsak az égre. Ahogyan ezt jósolták is, észlelésre egyáltalán nem volt alkalmas. Miközben a kabátomat fejtettem le magamról elfogott a kíváncsiság a 20 felvétellel kapcsolatban. Leültem hát, hogy feldolgozzam. Órákat töltöttem még a monitor előtt, és éjfélig simogattam az anyagot. Ekkor éreztem először, hogy kihoztam belőle azt, amit kitudok. A monitoromról visszanézett az NGC613 megmutatva szépségéből annyit, melyet a rászánt idő és a műszerek képessége megengedett. A képet sajnos meg kellett vágnom, ugyanis a galaxis nagyon a szélére sikerült. Utólag kellett keresnem egy kompozíciót, mely nekem is tetszett. Lassan ideje volt már lefeküdni, mert másnap munkanap volt megint. Nincs is kegyetlenebb egy hat napos hétnél! Miközben lassan elmerültem az álmok birodalmában, még azon töprenget mit is tegyek a maradék pontjaimmal. Még hajtott a furcsa izgalom, és elhatároztam a következő célpont egy másik különleges galaxis lesz, de immáron egy másik műszerrel.

Szombat

t9-itelescope-net

Nem túl barátságos dolog, amikor az ember szombaton egy csörgő vekker hangjára ébred. Ez azonban nem volt szokásosnak mondható szombat. Egyfelől egy újabb munkanap várt rám, másrészt annak ígérete, hogy amennyiben az ég engedi egy újabb Seyfert típusú galaxis kerül távcsővégre. Indulás előtt még megnéztem az előrejelzéseket, és ígéretesnek tűnt. A Siding Spring obszervatórium környékére derültet ígértek. Az utazás a munkahelyig eseménytelen volt, és gyors. Az emberek nagy része, ahogyan ez normális is egy szombati napon, egyáltalán nem sietett munkába, ha egyáltalán ment. Elmerültem aznapi feladatomban, és ez nagyban segített abban, hogy ne a közelgő fotózáson járjon az eszem. Azért egy böngészőben nyitva tartottam az itelescope.net oldalát, és néha ellenőriztem az időjárási viszonyokat.

Végre besötétedett, és még mindig derült volt az ég. A T9-es távcső szabad volt, mely egy 32 cm-es f/9.3 Ritchey-Chretien tükrös távcső. Egészen pontosan f/7.4 a fényereje, ugyanis fókusz reduktorral van ellátva. A képek rögzítésére egy SBIG ST8 XME CCD kamerát szereltek rá, mellyel 1530 x 1024 pixeles képeket készít.

Gyorsan számoltam, és a megmaradó pontjaimmal nagyjából 50 perc állt már csak a rendelkezésemre ezzel a műszerrel. Kiadtam hát az utasítást 50 darab 1 perces felvétel elkészítésére az NGC1097-ről. Az első képeket megnézve megállapítottam, hogy ennek a berendezésnek sem sikerült tökéletes pontossággal ráállni a galaxisra. Azonban használhatónak ítéltem meg a nyersanyagot, így hagytam hát, hogy elkészítse az 50 felvételt a rendszer. Közben folytattam napi munkámat.

NGC1097

NGC1097-20131206-ttk

2013-12-07 – Siding Spring Observatory – 50 x 60 sec light

iTelescope.net T9 – 32  cm f/9.3 (f/7.4 fókusz reduktorral) Ritchey-Chretien tükrös távcső – SBIG ST8 XME CCD

Az NGC1097 (Arp 77) küllős spirál galaxis a Fornax (Kemence) csillagképben található tőlünk 45 millió fényévre. A fényessége 10.2 magnitúdó, míg legnagyobb látszólagos kiterjedése 9.3 ívperc az égen. Úgynevezett aktív galaxis maggal (Active Galactic Nucleus – AGN) rendelkezik. Az NGC1097 a spirál galaxisok 1 százaléknyi kissebségét alkotó a Seyfert galaxisok közé tartozik. Magjában egy becslések szerint 100 millió naptömeggel rendelkező fekete-lyuk felelős az aktivitásért. Összehasonlításképpen a Tejút csak egy szerény mindössze néhány millió naptömegű fekete-lyukkal rendelkezik. Akárcsak az NGC613-nál, a magot itt is egy gyűrű alakú igen aktív csillagkeletkezési terület veszi körbe, melynek mérete nagyjából 1000 pc. Érdemes egy pillantást vetni a HST felvételére, melyen nagyszerűen látszik ez a formáció.

ngc1097-hubble-mag_kornyeke_mini

Gyűrű alakú csillagkeletkezési régió a HST felvételén az NGC1097 magja körül

Igen erőteljes a küllők felépítése, és markáns a magnál 90 fokban elcsavarodó porsávok szelik keresztül ezt a rögbi labda alakú területet annak hosszanti tengelye mentén. Kevésbé hangsúlyos sötét sávok is megfigyelhetőek ezen a területen, melyek megkevert levesben kifelé spirálozó cérnametéltként ölelik körbe a magot. A küllők végén induló karok igen cingárak a galaxis egészéhez képest, melyeket néhol fényesebb régiók pöttyöznek. Az arányok engem a csiborra emlékeztetnek, ahol a masszív felépítésű testhez képest az ízelt lábak igen csak vékonykák.

Ennek a csillagvárosnak két szatellit galaxisa is van. Ebből az egyik, a felvételen is nagyszerűen látszó, tőle 42000 fényévre lévő NGC1097A jelű törpe elliptikus galaxis. A két galaxis között igen intenzív kölcsönhatás zajlik, és éppen megfigyelhetjük azok összeolvadását. A nagyobb fél alakját eltorzítja a kisebb partner, miközben feláldozza magát. Nem egy békésen randevúzó párt láthatunk a kozmikus étteremben, mert ezen a vacsorán a kísérő a főfogás. Az NGC1097 másik társa, az NGC1097B a felvételemen nem látható. Egy roppant halvány irreguláris galaxisról van ugyanis szó, amit az NGC1097 HI emissziós vizsgálatakor vettek észre. Nagyon hosszú expozíciós felvételeken felfedezhetőek a magból kiinduló jet-ek is, szám szerint négy.

ngc1097-jets

Jet-ek az NGC1097 körül – Robert Gendler felvétele

Ezeket csillagok alkotják a különböző tartományokban felvett színképek tanúsága szerint. Továbbá nem sikerült atomos hidrogént sem kimutatni bennük. Ez utóbbi miatt valószínűtlen, hogy az NGC1097 korongjából származna az anyag, melyet az árapály erők szakítottak ki. A legvalószínűbb, hogy ez egy olyan törpe galaxis maradványa, amit darabokra szaggatott az NGC1097 néhány milliárd éve. Az alakzat szimulációk szerint úgy jöhetett létre, hogy az áldozat keresztül haladt a nagy galaxis korongján.

Ebben az esetben is csak a nap végén töltöttem le a képeket a munkám végeztével, de még átfutottam a képeket mielőtt hazaindultam, hogy megkezdjem az igen csak rövid hétvégét. Meglepődtem, hogy mennyi felvételen látható kis fényes csíkocska, vagy pont, melyet valószínűleg kozmikus sugárzás keltett. Szerencsére ezek az összegzés folyamán eltűntek, de az első futtatás után már látszott két dolog: egyfajta finom furcsa zaj terhelte a képet, továbbá itt is vágnom kell majd a megfelelő kompozíció előállításához. Hagytam pihenni az anyagot, és csak vasárnap éjszaka, illetve hétfő éjszaka dolgoztam fel a felvételeket.

Pár gondolat a végére

Összességében elmondható, hogy nagyszerű kaland volt ezekkel a távirányítású műszerekkel felvételeket készíteni. Mondom ezt azért, mert ezek az eszközök igen komoly teljesítménnyel rendelkeznek a sajátoméhoz képest. Már viszonylag rövid expozíciós időkkel meglepően sok fényt gyűjtenek össze. Azt azért hozzá kell tennem, hogy amennyiben még egyszer fotóznám a két galaxist, akkor készítenék ennél rövidebb, és hosszabb felvételeket is, hogy a kettőt kombinálva még több részletét előcsalogathassak. Ezek az eszközök több lehetőséggel rendelkeznek, mint amiket én ki tudtam aknázni. De végül is, ez csak első próbálkozásom volt. Nagyszerű volt a kaland azért is, mert tőlünk egyáltalán nem, vagy nehezen észlelhető számomra érdekes objektumokat örökíthettem meg.

Nem éreztem azonban a közvetlenséget, és nem éreztem, hogy teljesen a kezemben lenne az irányítás. Hiányzott egyfajta kapocs. Nem voltam ott az ég alatt, és nem emelhettem pillantásom a mindenség felé. Valami nem volt meg, ami kell a lelkemnek.

Fogom-e még használni ezeket a távcsöveket? Valószínűleg, mert nagyszerű lehetőségek rejlenek bennük. Csak biztatni tudok másokat is, hogy amennyiben módja van rá, tegyen egy próbát velük. Ami azonban biztos, hogy nem fogom hagyni a sarokban porosodni saját távcsövemet, és megyek az ég alá, amikor csak tehetem.

SN2013bu – NGC7331 és környezete

ngc7331-sn2013bu-20130713-ttk

2013-07-13 – Göd – 27 x 86 sec light és 15 x 86 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

ngc7331-sn2013bu-20130713-ttk-label2

Már csak kb. erős 1 óra volt hátra pirkadatig, de gondoltam pár kockát lövök erre a furcsán aszimmetrikus spirális galaxisra. Sajnos kevesebb időm maradt, mint gondoltam. Csak 27 light készült.

A képen látható az SN2013bu II típusú szupernóva is, melyet Koichi Itagaki fedezett fel, még 2013. áprilisában. Külön köszönettel tartozom Tóth Gábornak (gatoth), aki felhívta a figyelmem a szupernóvára.

Galaxis trió a Draco-ban – NGC5985, NGC5982, NGC5981

 

NGC5985-5982-5981-20150419-0057-TTK

Galaxis trió a Draco-ban – NGC5985, NGC5982, NGC5981

2015-04-19, 2015-04-22 – Göd

15 x 480 sec L

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

SXVR-H18 CCD kamera, Hutech IDAS P2 LPS filter

Az égen tekergőző Sárkány (Draco) rengeted érdekes mély-ég csodát rejt. Ebből esett a választásom (a képen fentről lefelé) az NGC5985, NGC5982, NGC5981 galaxisok triójára. Gyakran emlegetik őket Sárkány trióként (Draco Trio). Megtalálásuk igen egyszerű. Az Edasich-tól, vagy más néven ióta Draconis-tól alig 1.5 fokra helyezkedik el. Ha ekvatoriális mechanikával rendelkezünk, akkor a kereső távcsővel állítsuk be az ióta Draconis-t, majd elég csak egy tengely mentén mozgatni a távcsövet, mert közel azonos a deklinációja a csillagnak és a triónak. Tekintve, hogy 5 fok a látómezeje a keresőmnek, illetve 2 fokos látómezővel rendelkezem a legkisebb nagyításon pillanatok alatt ráakadtam a galaxisok környezetére. Mivel manapság nagy sláger az Naprendszeren kívüli bolygók témája, így megemlítem, hogy 2002-ben felfedeztek egy bolygót az ióta Draconis körül. A felfedezés egyik különlegessége, hogy az első bolygó, melyet óriás csillag körül találtak. De térjünk vissza a galaxisokhoz.

A kis csoport megjelenése számomra roppantul tetszetős. Igazán kellemes téma egy asztrofotóhoz, ahogy a két küllős spirál galaxis közrefogja az elliptikust. Ráadásul más-más a rálátási szögünk. Míg az NGC5985-nek megcsodálhatjuk a spirális szerkezetét, addig az NGC5981-re éléről látunk rá. Mind a három galaxis nagyjából 100 millió fényévnyire van tőlünk. Tehát nemcsak egy irányba látszanak, de távolságuk is közel azonos. Ettől függetlenül hivatalosan még nem sorolták őket egyetlen kompakt galaxis csoportosulásba. Bár van egy kutatócsapat, akik egy csoport tagjainak tekintik a hármast. Ez a CLoGS (The Complete Local-Volume Groups Sample) projekt. Ők a zászlajukra tűzték, hogy felmérik a közeli világegyetem (<80 Mpc) galaxis csoportosulásait, a röntgen, optikai és rádió tartományban. Szerintük csak a három tartomány együttes vizsgálatával lehet megtalálni a választ a galaxisok, és így a világegyetem evolúciós kérdéseire. E három galaxist is tartalmazó csoportnak ők az LGG 402 jelölést adták, és szerintük az NGC5982 elliptikus galaxis a csoportosulás központja.

Az NGC5985 színképében látható emissziós vonalak alapján a Seyfert-galaxisok csoportjába sorolják. Úgynevezett aktív galaxis maggal rendelkezik (AGN: Active galactic nucleus), ahol az aktivitás hajtómotorja a magban csücsülő szupermasszív fekete-lyuk. Magának a magnak a látható fényben kibocsájtott sugárzása összemérhető a galaxis csillagainak szintén ebbe a tartományba eső sugárzásával.

A másik két galaxisnak sem kell azonban szégyenkeznie. A rádió tartományban végzett megfigyelésekkel kimutatták, hogy ezek is tartalmaznak AGN-t. A rádió emisszióért a két spirális galaxis esetében azonban az éppen folyamatban lévő csillagkeletkezések is felelősek. Érdemes megnézni, az optikai és a 610 MHz-es rádió tartományból kombinált képeket a három galaxisról:

n5985_r_610conn5982_r_610conn5981_g_610con

A galaxisok közötti tér sem üres azonban. A CLoGS projekt publikált egy igen érdekes képet, melyben a halmazt kitöltő forró (több 10 millió Celsius fok) intergalaktikus gáz röntgensugárzása is látható. Az optikai tartományban (The Sloan Digital Sky Survey) és a röntgen tartományban (XMM-Newton –  a képen a kék szín) készült felvételeket helyezték egymásra:

lgg402_xray_opt_crop_med

Bámulatos, hogy milyen részletek és titkok tárulnak fel előttünk, ha nem korlátozzuk érzékeinket csak és kizárólag a látható fény tartományára.

A felvételről

Ez egy teszt kép több szempontból is. Még tavasszal beszereztem egy IDAS szűrőt, hogy felvegyem a harcot a fényszennyezéssel. Sok éjszakát eljátszottam azzal, hogy az IDAS szűrővel és az Astronomik L szűrővel felvételeket készítettem különböző objektumokról. Kíváncsi voltam, hogy meddig lehet otthonról elmenni, Illetve érdekelt, hogy mennyit kell rászámolni az expozíciós időkre. A szűrő egyáltalán nem csodaszer, de számomra egyszerűbbé teszi a kisvárosi égen készült felvételek feldolgozását. Az azonban továbbra sem kérdéses, hogy a jó minőségű sötét égnek nincsen párja.

A tesztek nagy részét kidobtam, amit utólag most már egy kicsit bánok. Egyedül az NGC5466-ból lett kép. A minap törölgettem abban a könyvtáramban, ahol a nem „kell már, de azért még nem törlöm” típusú anyagaimat tartom. Itt akadtam rá 15 felvételre a Draco galaxis trióról. A hármast egyszer már fotóztam nagyon kezdő koromban ASI kamerával. Áprilisban azért választottam az IDAS teszthez célpontnak őket, mert egy pár kilométerre lévő, állandóan kivilágított elektromos elosztó központ fényburája fölött csücsültek az égbolton. Bár 15 x 8 perc nem túl sok, mégis tegnap este nekiálltam a feldolgozásnak, ugyanis az utóbbi két hétben elkezdtem elmélyedni a PixInsight rejtelmeiben. Még nagyon kezdő vagyok a szoftverben, de egyelőre nagyon tetszik ez a mérnökies szemlélettel készített célszerszám. El is bíbelődtem vele 1 órát tegnap este, míg összeállt ez a monokróm kép. Nem tökéletes, kicsit érdes is, de örömöt okozott, amíg eljutottam idáig. Kizárólag a PixInsight-ot használtam csak, és semmi mást.

Az élet furcsasága, hogy megint előkerült ez a galaxis hármas, amikor megint zöldfülűnek érzem magamat. Ok, azért a korábban megszerzett ismeretek, és a képfeldolgozás technikai hátterének ismerete kétségtelenül előnyt jelent.

SN2013ej – M74

Sajnos csak hajnali három előtt jutott eszembe 2013. augusztus 9-én, hogy az M74-ben lévő szupernóvát le kellene fotózni, így csak 44 másodperccel fért bele a kívánatos képmennyiség. Az ég csapnivaló volt, de sikerült megörökítenem az M74 galaxisban felrobbant szupernóvát.

Frissítés (2016. május 5.): Hazai kutatók munkájának is köszönhető, hogy újabb eredmények láttak napvilágot az SN2013ej szupernóvával, a  szupernóva-robbanásokkal, és az M74 galaxissal kapcsolatban.

“…

A Swift-űrtávcső ultraibolya adataira, valamint földfelszíni optikai színképekre és közeli-infravörös adatsorokra is épülő analízis eredményeképp kiderült, hogy az ún. II-P típusú robbanás (a II-es szám a korai színképekben lévő hidrogénvonalak, a “P” a fénygörbében lévő, hónapokig tartó konstans szakasz, az ún. plató jelenlétére utal) szülőobjektuma egy vörös szuperóriás csillag volt, amely a végzetes esemény előtt Napunknál csaknem 200-szor nagyobb sugarúra tágult ki. A magyar kontribúciót az eredményeket összefoglaló amerikai sajtóközlemény is kiemeli; ennek köszönhetően sikerült például pontosítani az M74 galaxis távolságát (29,3±1,2 millió fényév), felhasználva egy korábbi, szintén ebben a galaxisban felrobbant szupernóva, az SN 2002ap adatait is.

…”

További részletek magyar nyelven a csillagaszat.hu oldalon olvashatóak.

m74-sn2013ej-20130809-ttk

2013-08-09 – Göd – 60 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

m74-sn2013ej-20130809-ttk-label

2013-08-09 – Göd – 60 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Három nappal később 2013. augusztus 12-én készítettem még felvételeket RGB szűrőkön keresztül.

m74-sn2013ej-lrgb-20130812-ttk

2013-08-12 – Göd – 60 x 44 sec L, 51 x 44 sec R, G, B és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

m74-sn2013ej-lrgb-20130812-ttk-label

2013-08-12 – Göd – 60 x 44 sec L, 51 x 44 sec R, G, B és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

 

NGC891

NGC891-20130830-TTK

NGC891 – monokróm változat

2013-08-30 – Göd – 72 x 86 sec light és 15 x 86 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

NGC891-LRGB-20140923-TTK

NGC891 – LRGB változat

2013-08-30 – Göd – 72 x 86 sec light és 15 x 86 sec dark

2014-08-25, 2014-08-29, 2014-09-23 – Göd – 42 x 86 sec R, 45 x 86 sec G, 44 x 86 sec B

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

Az NGC891 egy éléről látszó, 10 magnitúdós és 12ˊ látszólagos méretű spirál galaxis. Amikor a sötétség beállta után, a házunk takarásából kilép az NGC891, az bizony már előrevetíti az ősz eljövetelét. Augusztus legvégén, szeptember elején, a hosszabbodó éjszakákban, az Andromeda és a Perseus csillagkép egyre magasabbra emelkedik, így egyre kedvezőbb a lehetőség az NGC891 megfigyelésére. Az Andromeda Almaak (α And) nevű csillagától a Perseus felé indulva alig 3.5 fokra található a galaxis. Ekvatoriális mechanikát használva, elég csak az egyik tengely mentén elfordítani a távcsövet, mert a deklinációja az előbb említett csillagnak és a galaxisnak csak alig pár ívperc eltérést mutat. Sötét, fényszennyezéstől mentes égen nem nehéz rátalálni. De ki volt az, aki először láthatta a történelemben?

William Herschel (1738-1822) nevéhez több csillagászati felfedezés is fűződik. Ő lelt rá az Uránuszra, de annak két holdját a Titaniat és az Oberont is ő pillantotta meg először, akárcsak a Szaturnusz Mimas és Enceladus nevű holdjait. Több éves kettőscsillag megfigyelési programja során észrevett, hogy némelyek esetében a tagok egymáshoz viszonyított pozíciója megváltozott. Az elmozdulás pedig nem volt magyarázható a Föld Napunk körüli keringéséből adódó parallaxis jelenséggel. Ő ismerte fel a kettőscsillagok azon természetét, miszerint ezeket gravitációs kapocs köti össze. Ezen kettősrendszerek komponensei, a rendszer közös tömegközéppontja körül keringenek. Herschel végezet el a csillagászattörténet első nagyszabású és szisztematikus mély-ég felmérést is, és összeállította ködöket és csillaghalmazokat tartalmazó katalógusait. Valamivel több, mint 2400 mély-ég objektum felfedezésével büszkélkedhet. Nem dolgozott azonban egyedül.

Észleléseiben Caroline húga segítette. A testvérek többször párhuzamosan folytatták megfigyeléseiket, melyhez külön műszereket használtak. Caroline saját bevallása szerint kevésbé ismeret az égboltot. A csillagtérkép tanulmányozása helyett, hogy időt nyerjen, gyakran konzultált a mellette észlelő William-mel. Jellemzően amint valami érdekeset talált, mindig hívta bátyját mielőtt feljegyezte volna. Feladata volt a bátyjának történő jegyzetelés is, így mondhatni az éjszakai munka írnoki része teljesen ráhárult. A jegyzetek áttekintésére, és az objektumok végső katalogizálására azonban csak később került sor. A testvérek munkamódszerének köszönhetően pár objektum duplán került be a korábban említett katalógusba, míg néhány elveszett, illetve összekeveredett pár tétel. Ilyen hányattatott sorsú volt azt NGC891 is, melyet William később összekevert Caroline önálló felfedezésével az NGC205-tel (M110). Bármelyikük is lelt rá először, annyi teljes mértékben bizonyos, hogy az NGC891 felfedezése a Herschel névhez köthető.

Az NGC891 viszonylag közeli galaxis a maga 30 millió fényéves távolságával. 100000 fényév az átmérője, akárcsak Tejútrendszerünké, így könnyen gondolhatnák, hogy saját csillagvárosunk ikertestvérére tekintünk rá oldalról. Morfológiailag azonban az NGC891 típusa SA(s)b. Tehát nem küllős spirál galaxisról van szó, míg galaxisunk az.

Maga a galaxis az úgynevezett NGC 1023 csoport tagja. A csoport az egyik legközelebbi formációhoz tartozik, melyre Vadászebek Felhőként (Canes Venatici Cloud) szoktak hivatkozni. Azonban, ez csupán gravitációsan csak laza kapcsolattal rendelkező galaxisok csoportosulása. Nem is olyan régen még úgy gondolták, hogy ez a felhő magának a Virgo vagy Lokális szuperhalmaznak (Virgo/Local Supercluster) a része, akárcsak a Lokális Csoport, melyben a Tejút is helyet foglal.

2014. szeptember 4-én azonban megjelent egy cikk a Nature-ben, mely Brent Tully (University of Hawaii) és kutatócsapatának 8000 galaxis mozgásának megfigyelésén alapuló kutatási eredményét közölte. Az Ősrobbanás óta táguló világegyetem globális hatását figyelembe véve korrigálták a mért eredményeket, és ebből megkapták, hogy miként hatnak pusztás a galaxisok egymásra. Egy háromdimenziós térképet alkottak, mely teljesen újradefiniálta a szuperhalmazok fogalmát.

A földrajzban is ismert vízválasztó vonalakhoz hasonló analógiával élve, galaxisok csoportjai különböző gravitációs vonzócentrumok irányába mozognak, akárcsak a víz egy vízválasztó vonal két oldalán.  Jól elhatárolható felületek vannak a világegyetemben, melyek egyik oldalán az egyik, míg a másik oldalán egy másik ilyen vonzócentrum felé mozognak a galaxisok halmazai. A galaxisok mozgása alapján felfedezett, 500 millió fényévénél valamivel nagyobb képződményt Laniakea szuperhalmaznak nevezték el. A Laniakea hawaii nyelven mérhetetlen mennyet, mérhetetlen eget jelent. Ezzel az elnevezéssel próbálták a kutatók érzékeltetni, hogy milyen hatalmas struktúráról is van szó a világegyetemben. A Laniakea szuperhalmazban a galaxisok halmazai a „Nagy Vonzó” („Great Attractor”) felé mozognak, míg például a szomszédos Perseus-Halak szuperhalmazban egy másik pont felé igyekeznek.

A Nature Youtube csatornáján publikált angol nyelvű videó, mely bemutatja a Laniakea szuperhalmazt.

A Virgo szuperhalmaz trónfosztottá vált, kiderült, hogy csak egy nyúlványa egy még „mérhetetlenebb” halmaznak, a Laniakea-nak. Ezen eredmények tükrében az NGC891 az NGC 1023 csoport tagjaival együtt és a Tejútrendszert is tartalmazó Lokális Csoport egy vonzási centrum felé igyekszik, vagyis a két csoportosulás egyazon szuperhalmaz része.

Az NGC891 a felvételemen békésen lebeg a Tejút csillagai mögött. A spirál galaxis igen fejlett, nagy központi dudorral rendelkezik. A kidudorodást a mag környékén a nagyon markáns, vastag porsáv osztja ketté. Távolodva a központi régiótól a porsáv az egyik irányba, megőrizve hangsúlyosságát, tovább folytatódik és egy határozott egyenes mentén sötét szalagként húzódik végig a galaxis korongját kettéosztva, míg a másik irányba kevésbé sötét és érszerűen szertefut a galaktikus egyenlítőtől. A porsávokból, vagyis a galaxis síkjára merőlegesen szálak indulnak „felfelé” és „lefelé”. Ezek a felvételemen is láthatóak, ha azt alaposabban szemügyre vesszük. Olyan képződményekről van itt szó, melyben por és gáz hagyja el a fősíkot a galaxis halója felé. A ma széleskörűen elfogadott elképzelések szerint, ez a „párolgás” két mechanizmusnak köszönhető, mely a csillagok születésével és halálával kapcsolatos. Az egyik mozgatórúgó az aktív csillagkeletkezésben születő fényes, forró és nagytömegű csillagok szele, mely hatalmas erővel fújja ki az anyagot. A másik hatás éppen az ilyen nagytömegű és éppen ezért gyorsan fejlődő csillagok tragikus halálát követő szupernóvák fellángolásának köszönhető. Ezek a hatalmas erejű robbanások szintén hozzájárulnak a korongból történő anyag kilökődéséhez.

NGC891 Edge-on beauty

A Hubble űrtávcső nagyfelbontású felvételén kitűnően látszik a kémények füstjéhez hasonlatos, a galaxis síkjából felszálló, távozó anyag.

De honnan ez a nagyfokú aktivitás? Miért keletkeznek ekkor ütemben csillagok? A korábbi tapasztalatok alapján Itt is valamiféle külső hatásra gyanakodtak a csillagászok. Ennek nyomán indultak el, és keresték a lehetséges jelölteket. A galaxis alakja, struktúrája, HI spektruma, a rotációs görbék elemzése mind arra utalt, hogy a háttérben az UGC1807 jelű galaxis áll. A kutatók az UGC1807 és az NGC891 galaxisok gravitációs kölcsönhatását teszik felelőssé azért, hogy az NGC891-ben a csillagok keletkezésének üteme felülmúlja az átlagos galaxisokét. Mivel ez a galaxis az én látómezőmön kívül esett, így nem is látható a felvételemen.

ngc891-sky-map-org

Az UGC1807 (bekeretezve) és az NGC891 – Forrás http://www.sky-map.org/

Az NGC891 röntgensugárzását és az infravörös tartományban kibocsájtott sugárzását összevetve a környezetünkben található átlagos és csillagontó galaxisokéval elmondható, hogy az NGC891 egy olyan csillagontó galaxis, ami most egy nyugodtabb és csendes időszakát éli, legalábbis más ilyen típusú galaxisokhoz képest.

Rádió tartományban vizsgálva az NGC891-et már évtizedekkel ezelőtt észrevették a csillagászok, hogy egy kiterjedt gázból álló haló veszi körül. De nemcsak a kiterjedése nagy, hanem a galaxishoz viszonyított tömege is. A galaxis HI készletének 30%-át ez a régió tartalmazza. A HI régiók olyan intersztelláris felhők melyeket javarészt atomos hidrogén alkot (a területek ionizációs foka jellemzően igen alacsony: 1:10000) némi héliummal, és a héliumnál nehezebb elemekkel szennyezve. A HI területek 21 cm-es rádió tartományban sugároznak a hidrogén hiperfinom szerkezetében nagyon kis spontán valószínűséggel (A=2.88×10−15 s−1≈1/107 év) végbemenő átmenetnek köszönhetően. Nagyon leegyszerűsítve, a hidrogén atom protonjának és elektronjának spinjét kvantummechanikai impulzus momentumnak tekintve, egy adott spin állapot hiperfinom állapotokra bomlik a proton és az elektron spinjei szerint, vagyis nagyobb energiájú állapotról van szó, amikor a proton és az elektron spinje megegyezik, azzal szemben, amikor éppen ellentétes. A két energiaállapot közötti hiperfinom átmenetkor keletkezik a 21 cm-es elektromágneses sugárzás.  Mivel ez a jelenség roppant kisvalószínűséggel következik csak be, így jelentős mennyiségű gáznak kell jelen lennie ahhoz, hogy a 21 cm-es hullámhosszon megfigyelhessük sugárzásukat, és így feltérképezzük a HI régiókat.

NGC891-Halo-Radio

Az NGC891 rádió térképe, melyen jól látható a galaxist körbevevő gázok alkotta haló – Forrás: Tom Oosterloo, Filippo Fraternali, Renzo Sancisi: The cold gaseous halo of NGC 891 című publikációja.

Az első rádiótartományban történt vizsgálatok óta a galaxist körülvevő gáz megfigyelésére bevetett módszerek sokat finomodott, továbbá a galaxist vizsgálták az elektromágneses spektrum több tartományában is.

Tom Oosterloo, Filippo Fraternali és Renzo Sancisi sokat foglalkoztak az NGC891-et körülvevő gáz struktúrájának, dinamikájának vizsgálatával. Én most csak pár dolgot ragadnék ki eredményeikből, anélkül, hogy a részletekbe belemennék. Ők térképezték fel először talán a legalaposabban a rádiótartományban az NGC891 hideg gáz halóját. Kutatásaik rávilágítottak, hogy sokkal kiterjedtebb képződményről van szó, mint az elsőre gondolták a csillagászok. Ahogy fentebb is említettem, a galaxis HI készletének közel egyharmadát (30%) tartalmazzák. Megvizsgálták a gázok alkotta haló szerkezetét, kiterjedését, és dinamikáját. Az egyik legérdekesebb kérdés talán, amire keresték a választ, hogy mi a forrása ezeknek a gázoknak. Ezek a felhők akár 14 kpc-re is megfigyelhetőek a korong fölött, de van ahol a 22 kpc-et is eléri a távolságuk. A dinamikai vizsgálataik eredménye megerősítette azt az elképzelést, hogy az egyik meghatározó forrás maga a korong. A korábban már említett, és a felvételemen is látható, szálakban, ívekben felfelé áramló gázok, elérik a galaxis halóját. A korongból kozmikus szökőkutakban távozik az ionizált anyag, mely aztán később lehűl, majd visszahullik. Ezt a Hα tartományban végzett vizsgálatok, továbbá a ROSAT és XMM röntgen műholdakkal végzett megfigyelések is megerősítették, mely utóbbiakkal a forró gázokat térképezték fel korábban más kutatók. Továbbá, az NGC891 különböző régiójában megfigyelhető csillagkeletkezési ütem és a gáz kiterjedése között egyértelmű kapcsolat van. A galaxis fényesebb régiói felett nagyobb magasságba „törnek fel” a HI régiók. Kijelenthető tehát, hogy egyértelműen a galaktikus szökőkút játssza a főszerepet a haló gázanyagának utánpótlásban a fiatal csillagoknak, és a szupernóváknak köszönhetően.

Azonban nem származhat egyedül a korongból az összes gáz. A három kutató véleménye szerint az intergalaktikus térből is történik kis impulzusmomentumú anyag befogása, mely ugyan csak a halóban megfigyelhető gáz mindössze 10%-ért felelős, de e nélkül, nehezen lenne értelmezhető a gázfelhők megfigyelt kinematikája. Az egyik problémás terület, egy a korongból 22 kpc-re felnyúló szál. Ennek a kinematikája, és a korongtól mért nagy távolsága nehezen magyarázható azzal, hogy forrása egyedül maga a korong. Ilyen hatalmas távolságra eljuttatni ekkora tömeget csak több százezernyi szupernóva lenne képes. Igen valószínűtlen, hogy erről lenne szó. Sokkal valószínűbb, hogy létezésének oka valamiféle külső forrás. A kutatók szerint a felhő sokkal inkább egy befelé áramlás lehet, melyet a galaxis gravitációja nyújtott hosszúra, a beáramló gáz pedig felvettek környezetének dinamikáját. Talán az anyag az intergalaktikus térből származik, esetleg a galaxist körülvevő forró gáz áramlik befelé. De lehet egy korábbi ütközés eredménye is. Ahogy már korábban említettem, az UGC1807 galaxis gravitációs hatásával magyarázzák a csillagászok a viszonylag intenzív csillagkeletkezési ütemet az NGC891-ben. Ez a különös nyúlvány pedig nagyjából az UGC1807 irányába mutat, vagyis elképzelhető hogy a két galaxis korábbi közeli interakciójának köszönheti létét. Látszik, hogy a publikációban nem sikerült minden mérési eredményt, megfigyelést megmagyarázni, azok újabb kérdéseket is felvetettek. Véleményem szerint nincs is ezzel semmi baj. Már maguk csak a vizsgálatok és eredményeik is roppant értékesek a tudomány számára.

Az NGC891-ről készült felvételemen van egy 17.8 (R) magnitúdós, kékes színű csillag. Ez valójában nem is csillag, hanem a CXOSEXSI J022224.3+422139 katalógusjelű röntgenforrás, amely egy aktív galaxis mag (active galactic nucleus: AGN), pontosabban a kvazárok egy fajtája, úgynevezett BLAGN. (Az aktív galaxis magokról és kvazárokról részletesebb leírás olvasható az M108-ról készült ismertetésemben.) Mért vöröseltolódása z=1.181, vagyis 354055 km/s sebességgel távolodik tőlünk. A z értéke alapján kiszámolható a visszatekintési idő, amennyi év alatt a fény elért hozzánk. A legközelebbi csillagról a fény 4 év alatt ér ide, azaz mondhatjuk azt, hogy távolsága 4 fényév. Hasonlóan, kiszámíthatjuk, hogy egy z vöröseltolódású galaxisból kibocsátott fény mennyi ideig utazott, ami a fényidőtávolság, vagy visszatekintési időből származó távolság definiálását teszi lehetővé. Ennek a kvazárnak az esetében 8.167 milliárd évet utazott a fény, még távcsövemig elért. Amatőrcsillagászként már magát ezt a tényt roppant izgalmasnak tartom, de legalább ilyen izgalmas, hogy mire használták fel csillagászok ennek a roppant nagy energiakibocsájtású kvazárnak a fényét.

NGC891-LRGB-20140923-TTK-AGN

A CXOSEXSI J022224.3+422139 katalógusjelű kvazár a felvételemen. A fény 8.167 milliárd évvel ezelőtt indult útnak, hogy miután keresztülhaladt az NGC891 gázok alkotta halóján, a kutatók elemezzék a spektrumot, és eldöntsék a haló eredetének kérdését.

Kutatók egy csoportja (Joel N. Bregman, Eric D. Miller, Patrick Seitzer, C.R. Cowley, Matthew J. Miller: Outflow vs. Infall in Spiral Galaxies: Metal Absorption in the Halo of NGC 891) a távoli CXOSEXSI J022224.3+422139 spektrumát elemezte. A galaxis síkja felett az objektum 106˝ távolságra található. Az NGC891 távolsága alapján ez azt jelenti, hogy a fény a galaktikus egyenlítő felett 5.1 kpc távolságnyira halad el. Miközben a kvazár fénye áthatolt a halón, az itt található gázok alkotta anyag elemei otthagyták újlenyomatukat a spektrumán, vagyis a kvazár spektrumának vizsgálatából meg lehet határozni a gázfelhők összetételét.

A csillagászok minden elemet a hidrogénen és a héliumon túl a periódusos rendszerben fémnek neveznek. Egy csillag fémtartalmát általában a Naphoz szokták hasonlítani a kutatók. A világegyetem története folyamán, a csillagoknak hála folyamatosan dúsult fémekkel. A csillagok folyamatosan szennyezték környezetükben a gázködöket, melyből aztán újabb csillagok születtek. Az újabb és újabb csillaggenerációk egyre több fémet tartalmaztak, így minél alacsonyabb fémtartalmú egy csillag a Naphoz képest, annál ősibb objektum. Ugyanez elmondható a galaxisokban található gázködökről is. A galaxisok közötti gáz azonban megőrizte ősi összetételét, és a mai napig roppant alacsony a fémtartalma.

A csillagászok arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora a halóban található gáz fémtartalma. A kvazár spektrumát megvizsgálva, arra a következtetésre jutottak, hogy a galaxis síkja fölött 5.1 kpc magasságban, a gázok alkotta haló fémtartalma a Napunk fémtartalmához igen hasonló. Az itt lebegő gázfelhők forrása tehát nem az intergalaktikus tér, hanem magának az NGC891-nek a korongja. Ez a vizsgálat is megerősítette tehát azt az elképzelést, hogy a galaktikus szökőkutak a felelősek a hideg gázból álló haló létezéséért, legalábbis a koronghoz közelebbi tartományokban.

Az NGC891 egy nagyszerű laboratórium a csillagászok számára. Kozmikus értelemben közeli, az élével fordul felénk, és mint a kvazáros vizsgálatból is látszik, bizonyos szempontból szerencsés az elhelyezkedése. A csillagászok az elmúlt évtizedekben folyamatosan vizsgálták, az eredmények alapján elméleteket alkottak, elméleteket teszteltek rajta. Igen valószínű, hogy így lesz ez a jövőben is, mert rengeteg még a nyitott kérdés. Ha sikerül megérteni, megfejteni e galaxison keresztül a spirál galaxisok titkait, akkor saját galaxisunk, a Tejútrendszer megismeréséhez is közelebb jutunk.

Csak biztatni tudok mindenkit, hogy amennyiben ősszel kimegy az ég alá, ne feledkezzen meg erről a gyönyörű galaxisról.

Én is izgatottan vártam 2013. augusztus legutolsó napjaiban a derült és Holdtól mentes éjszakát, mely 2013. augusztus 30-án el is jött, és elkészítettem a már régóta tervezett NGC891 felvételem monokróm verzióját.

Egy évre rá 2014. augusztus 25-én, 2014. augusztus 29-én és 2014. szeptember 23-án pedig színszűrős felvételeket is készítettem, hogy összerakhassam a színes LRGB változatot.

M33 belső vidéke extragalaktikus NGC és IC objektumokkal – LRGB

M33-LRGB-20130914-TTK

A képeket 3 éjszakán keresztül Gödön vettem fel (L: 2013. 08. 18/19., R és G: 2013. 09. 05/06., B: 2013. 09. 14/15.). Összesen 70 x 44 sec L,R,G,B és szűrönként 15 x 44 sec dark készült.

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

Az M33 a Triangulum csillagképben megfelelően sötét égen egy binokulárral is könnyen megtalálható égi objektum. Ilyenkor én mindig a Mothallah-tól (a Triangulum két hosszabbik szára által alkotott csúcs) indulok észak felé. Tökéletes sötét égen akár szabad szemmel is látható állítólag, bár nekem ebben az élményben még sosem volt részem. Az égen látszó mérete még a teliholdnál is nagyobb (kb. 71 x 42 ívperc), de felületi fényessége nagyon alacsony, katalógusokban fényességére 5.7 és 6 magnitúdó közötti értékek szerepelnek. A galaxis inklinációja a Földről nézve 54 fok. A felvételen is szépen látszik, hogy a galaxis karjai szinte a magból indulnak, és nem egy a magot körülvevő határozott megjelenésű korongból. Az M33 a Lokális Csoport (ami amúgy a Virgo szuperhalmaz része) harmadik legnagyobb galaxisa az Androméda és saját galaxisunk után. Mérete azonban mindössze a fele a Tejútnak átmérője nagyjából 50000 fényév, és tömegét a Tejút tömegének tizedére becsülik csak, kb. 40 milliárd naptömegről van szó. Ehhez képest a Tejút tömegére 400 milliárdot szoktak megadni, míg az M31 tömege akár 1000 milliárd naptömeg is lehet. Távolsága tőlünk 3 millió fényév. Nagyon aktív csillagkeletkezés zajlik benne, melynek egyik indikátora lehetett a korábban az Androméda galaxissal történt találkozó (2-8 milliárd év). Ennél azonban egy sokkal hevesebb találkozóra is sor fog majd kerülni nagyjából 2.5 milliárd év múlva. Hogy mi lesz a sorsa az M33-nak az még nem teljesen világos. Elképzelések között szerepel, hogy az M31 teljesen szétszaggatja majd, vagy elnyeli, de a Lokális Csoportból való kilökődés is a lehetőségek között szerepel. Időnk azonban még bőven van lesz addig megfigyelni, rajzolni vagy éppen fotózni a galaxist.

Mivel az én felszerelésem számára kissé nagy az M33 mérete, így megpróbáltam más aspektusból megközelíteni a témát. Ennek szellemében, még 2013. 08. 18/19. éjszakáján készítettem egy monokróm felvételt, mely később alapul szolgált az LRGB változathoz.

m33-20130818-ttk

Az M33-on belül külön NGC és IC  katalógusban szereplő objektumok is találhatóak, melyek közül az egyik leghíresebb az NGC604 HII régió, melyet még William Herschel fedezet fel 1748-ban. 4 NGC és 10 IC objektumnak is otthona e gyönyörű spirál galaxis, és mind már ismert volt a XIX. szászadban.

Ez adta az ötlete, hogy a cél akkor legyen a galaxisban található ködök, csillagkeletkezési régiók, csillag társulások megörökítése, melyek az NGC és/vagy IC számmal rendelkeznek, és természetesen elférnek a látómezőmben.  Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy korábban egy vizuális beszámolót is olvastam ezekről még talán egy Sky and Telescope számban, mely szintén inspirált. Az M33-ban később katalogizálásra kerültek olyan csillag társulások, és gömbhalmazok is, melyek korábban sem a New General Catalogue-ban (NGC), sem az Index Catalogue-ban (IC) nem szerepeltek. Ezekből is sikerült párat nyakon csípni.

M33-LRGB-20130914-TTK-label

A legfeltűnőbb, az előbb említett NGC604 éppen ráfért a felvételre. A kép bal alsó sarkában található vöröses HII régió az egyik legnagyobb és legfeltűnőbb objektum, mely önálló katalógusszámmal is rendelkezik. 1500 fényévnek becslik a gázkomplexum méretét, és így a Lokális Csoport egyik legnagyobb ilyen objektuma. Csak összehasonlításképpen az Orion ködnél 1000-szer nagyobb ez a régió. Alakja kissé ovális, és a benne található kb. 200 fényes fiatal csillagnak köszönheti nagy fényességét.

Az A71 egy ködös terület, mely egy nagyobb csillagtársulást vesz körül. Erre példákat bőven találunk az égen saját galaxisunkban is, melyek kedvelt célpontjai a megfigyelőknek és kutatóknak. Szintén egy hatalmas csillag társulás az IC143. Érdemes megfigyelni, hogy milyen szép számban fedezhetőek fel fényes kék csillagok a felvételen, melyek szinte uralják az M33 ezen területét.

Az A66 jelű területnél a spirálkar, akár csak egy könyöknél, nagy szögben hajlik meg. Folytatva az utunkat az óramutató járásával megegyező irányba megérkezünk az NGC595-höz, mely a második ismert legnagyobb HII régió ebben a galaxisban.

Az A48 és A14 területek viszonylag kicsi csomók a felvételen. Az első esetében némi vörös keveredik az objektum színébe, míg a másodiknál a kék szín dominál. Szintén a fényes kék csillagok uralják többségében az IC 135-140 katalógusbeli területeket.

NGC6946 – Fireworks Galaxy – LRGB

ngc6946-fireworks-galaxy-lrgb-20131003-ttk

2013-10-03 – Göd – 61 x 86 sec LRGB és minden komponens estén 15 x 86 sec dark.

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, Astronomik RGBL fotografikus szűrőszett

A Cepheus csillagképben az Aldemarin-tól indulva, és érintve az Éta Cepheus-t könnyen ráakadhatunk erre a gyönyörű felénk lapjával forduló galaxisra, amint ott örvénylik az égen az NGC6939 nyílthalmaz társaságában attól durván fél fokra 11ˊ látszó méretével. Az első írásos nyom William Herschel nevéhez kötődik. Pár évvel a XVIII. század vége előtt (1798) fedezte fel. Látszólagos vizuális fényessége 8.9 magnitúdó, azonban ez ne tévesszen meg senkit, mert elég alacsony a felületi fényessége. Ráadásul például kék tartományban csak 9.6 magnitúdós. Nem csodálhatjuk teljes pompájában, mert a tőlünk nagyjából 20 millió fényévre lévő galaxis fényének keresztül kell haladnia a Tejút por és köd függönyén. Vizuálisan szerintem egy 20 cm átmérő legalább szükséges a részletek megpillantásához. Persze én nem látok tökéletesen, és öregszem is már. Számomra azért is izgalmas ez a galaxis, mert megtöri kissé az amatőrök által oly gyakran felkeresett ködök és nyílthalmazok sorát, melyek az ég e táján találhatóak. Ez azonban nem is annyira meglepő, hisz mikor tekintetünket/távcsövünket ebben az irányba fordítjuk, a Tejút hömpölygését csodálhatjuk meg, amint a Cygnus-on át a Cepheus és a Lacerta között a Cassiopeia irányába tart, és ilyenkor a tapasztalt amatőrcsillagásznak nem galaxisok, hanem ködök és nyílthalmazok jutnak az eszébe jellemzően.

Nem ez azonban az egyetlen különlegessége ennek a 40000 fényév átmérőjű (a Tejút átmérője kb. 100000 fényév) spirális galaxisnak. Az elmúlt 100 évben 10 szupernóva robbanást is megfigyeltek benne. Az első feljegyzett még 1917-ben, míg a legutolsó 2017-ban villant fel. Emiatt az NGC6946-ra ráakasztották “Fireworks/Firecracker galaxy” (Tűzijáték/Petárda galaxis) elnevezést. A manapság elfogadott becslések szerint saját galaxisunkban évszázadonként egy szupernóva robbanással lehet számolni, tehát igencsak túltesz a Tejúton. Ha a széria folytatódik, nekünk is lesz még lehetőségünk bőven megcsodálni egy robbanást (sőt többet is!) az NGC6946-ban.

E nagyfokú aktivitás azonban nagy talány is egyben, mert a csillagokat hatalmas iramban gyártó majd eltemető galaxisok általában valami más galaxissal történő interakció eredményeként mutatják nekünk ezen arcukat. Erre látunk példákat bőven. Itt azonban egyelőre nem találták ennek nyomát. Bár két törpe galaxist felfedeztek az óta a közelben, de nem bizonyítható, hogy ezek hatása okozza a jelenséget. Pontosabban ez a két törpe semmiképpen nem tud kellő hatást kifejteni a tűzijáték beindításához.

Vannak olyan elképzelések is, miszerint valahogy konzerválódott a csillagok előállításához szükséges nyersanyag még a múltban, és amit látunk a spirális galaxis evolúciójának egy természetes állomása csak. Ezt az elméletet több megfigyelés is alátámasztja, mely mind a 2000-es évek terméke. Az NGC6946 a küllős spirál galaxisok típusába tartozik. Besorolása alapján SAB(rs)cd. Az SAB arra utal, hogy ezek a küllők bár jelen vannak, de nem igazán hangsúlyosak (még). A gáz pontos kinematikájának felmérését és tanulságait Eva Schinnerer 2006-os tanulmányában ismerteti, melyhez az adatokat az IRAM Plateau de Bure Interferometer (PdBI) biztosította. Ezen tanulmányt fejelhetjük meg a Hubble Űrtávcső 2000 galaxist magában foglaló felmérése, a Cosmic Evolution Survey (COSMOS) eredményeivel. Az eredmények szerint a múltban kisebb volt a küllős galaxisok aránya a spirális galaxisok között. Nagyjából 20%-ról lehet beszélni, míg napjainkban ez 65%. A felmérés azt mutatja, hogy 7 milliárd év alatt megháromszorozódott a számuk. Továbbá az is kiderült, hogy a galaxis tömege is fontos szerepet játszik abban, hogy mikor válik egy spirális galaxis küllőssé, vagyis mikor éri el a fejlettség/érettség eme szintjét. Az látható, hogy a nagytömegűek gyorsan legyártják csillagaikat, majd vörös korongokká válnak az űrben. A kisebb tömegűek azonban nem fejlődnek olyan gyorsan. Náluk később alakulnak ki a küllők, és később indul csak be a csillagok nagyfokú termelése. A küllők talán a legfontosabb katalizátorai egy galaxis átváltozásának, ugyanis nagymennyiségű gáz juttatnak annak központja felé, így biztosítva csillagok népes számú új nemzedékének kialakulását, létrehozva a mag környéki kidudorodást, és egyben etetve a magban üldögélő nagytömegű fekete lyukat. Minden jel arra mutat, hogy az NGC6946 csak nemrég gyújtotta be a rakétákat és kapcsolt nagyobb fokozatra. A szemünk láttára esik át egyfajta átváltozáson, mely után a kiforrott/kialakult struktúrával rendelkező spirális galaxisok csoportjába fog tartozni. Teszi mindezt szemünk előtt sziporkázva.

Egy másik kutatási terület (ami még igencsak gyerekcipőben jár) a galaxisok körül található hidrogén halókkal foglalkozik. Ma még nem értik pontosan a kutatók ezek pontos szerepét, illetve pontosan honnan származnak. Az NGC6946 helyzete viszont kitűnő lehetőséget biztosít eme haló vertikális sebességének vizsgálatára. Az már egyértelműen látszik, hogy az aktív csillagkeletkezési régiók irányába nagy sebességgel áramlik gáz a halóból. Aktív kapcsolat van tehát a hidrogén haló és a legaktívabb területek között. Vannak olyan teóriák, hogy a szupernóva robbanások vagy fiatal nagytömegű csillagok szele söpri ki az anyagot a korongból. Szökőkúthoz hasonlítják a jelenséget pár szakirodalomban. Míg más elméletek szerint az intergalaktikus térből gyűjti a galaxis a hidrogént halóhoz. Mindenestre egyfajta visszahullás megfigyelhető. Ebben a témában azonban még bőven vannak még megválaszolatlan kérdések.

Ez a galaxis ad otthont a ma ismert legerősebb röntgen forrásnak (SNR MF16), mely szupernóva maradványhoz köthető. A híres Cas A röntgenforrásnál ezerszer erősebb a sugárzása.

Az NGC6946 sok izgalmat rejt tehát egyfelől a kutatók, másfelől a műkedvelők számára.

Még 2013. július 18-án kezdtem el készíteni egy monokróm felvételt miután a harang elütötte az éjfélt. Akkor 51 képet készítettem egyenként 86 másodpercet exponálva:

ngc6946-fireworks-galaxy-20130718-ttk

2013-07-18 – Göd – 51 x 86 sec light és 15 x 86 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Ez a galaxis engem akkor nagyon megragadott és sokat foglalkoztam vele még az azt követő időszakban is mindenféle cikket elolvasva. Ezen rajongásom vitt rá arra, hogy még felvételeket a galaxishoz RGB szűrőn keresztül is. Az addicionális anyagokat 2013. 09. 26/27., 2013. 09. 28/29. és 2013. 10. 03/04. éjszakákon vettem fel. Még emlékszem, hogy a nyári L komponens készítéskor pólót és rövidnadrágot viseltem. Hallgattam a tücskök ciripelését és a nyári éjszaka hangjait, melyet egy pár házzal arrébb mulatozó társaság kurjongatása tört meg néha. Szeptemberben, amikor kipakoltam már vadludak húztak át az égen és érezni lehetett a lassan beosonó őszi hideget. Az októberi felvételkor már cudarul hideg volt, és az éjszaka közepén már nagyon fáztam. Azzal szórakoztattam magam miközben készültek a felvételek, hogy az észlelő asztalomra ráfagyott párán egy porvédő kupakot használva spontán egyszemélyes jégkorongmérkőzést rendeztem. De rég volt már a gyermekkor az én hajam is deresedik már, akárcsak a fák ilyentájt. Ezen az éjszakán a fókusz is elment egyszer, így azt korrigáltam. Ezt a jelenséget eddig csak mások beszámolóiból ismertem. Bár még zöldfülű vagyok, hisz féléve készítettem csak első asztrofotóimat, így közel sem láttam még mindent. Amikor már igazán nem bírtam tovább a hideget bepakoltam, de mielőtt az állványt beraktam volna, még bámultam egy kicsit az eget. Ekkor egy gyönyörű fényes meteor húzott keresztül az égen a Perseus felől (a látómezőmön kívül indult) le ÉÉK irányba 30 fok magasságig eltűnve a fűzfa mögött (2013. 10. 03. 23:14 UT). Szép befejezés. Ideje volt nyugovóra térni, mert másnap indult a szokásos taposómalom a maga monoton ritmusával és rutinjával.

Másnap délután belevetettem magam a nyersanyag feldolgozásába. Már a monokróm verzión is jól látszott, hogy a karok több helyen is elágaznak. Néhol szakadások tarkítják. Az egész eléggé fragmentált. Elsőre egy spirális galaxist megpillantva, mindig az örvénylés ragadja meg a szemlélőt, de hosszabban tanulmányozva egy ilyen objektumot az ember rájön, hogy minden galaxisnak megvan a maga személyisége. Színeket adva a képhez már az is látszik, hogy a belső vidéket az öregebb csillag populációk festik sárgásra, míg a kart kék és vöröses szín egyvelege alkotja köszönhetően a fiatal fényes kékes csillagoknak és a vöröses árnyalatú csillagkeletkezési régióknak.

Technikai adtok: 61 x 86 sec LRGB és minden komponens estén 15 x 86 sec dark.