Mare Imbrium – Az Imbrium medence gyűrűi

hold-20140311-ttk

Mare Imbrium 79%-os megvilágítottságánál – 2014-03-11 – Göd – 4 x 1000 x 0.008576  sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 10mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

Ez a Mare Imbrium-ot, vagyis magyarul az Esők tengerét ábrázoló képet egy befejezetlen mozaik felvétel 4 darabjából raktam össze. A Hold mozaikot azért nem fejeztem be, mert nem ítéltem kellően nyugodtan a légkört igazán jó minőségű felvételek készítéséhez, így leszereltem a kamrát és inkább csak az okuláron keresztül nézelődtem. A felvételek 2014. március 11. 21:18 (20:18 UT) és 21:23 (20:23 UT) között készültek égi kísérőnk 79%-os megvilágítottságánál.

A képet mégis összeraktam, hogy a Hold egy olyan érdekességét mesélhessem el általa, aminek vizuális megfigyelésével töltöttem az időmet az okuláron keresztül. Látni fogjuk, hogy ehhez nem is kell hatalmas felbontás, és elég egy kisebb méretű távcső.

Aznap este a Mare Imbrium ragadta meg a tekintetemet, mely a Hold legnagyobb becsapódási medencéje a maga 1146 Km-es átmérőjével. Csak az Oceanus Procellarum formációja nagyobb a Holdon, azonban bár az is bazalttal elöntött, nem becsapódási medence. A Mare Imbrium méretével a Naprendszer égitestein található becsapódási képződmények között is ott található az élmezőnyben.

Azt már tudjuk, hogy hatalmas. Mégis mennyire és mihez képest? Kiindulásként hasonlítsuk magához a Holdhoz, melynek sugara 1738 Km, és egyenlítőjének kerülete 10920 Km. Bár a Mare Imbrium nem a Hold egyenlítőjénél helyezkedik el, de ebből már sejthető, hogy impozáns a mérete. Azonban egy képnél semmi sem szemléleti jobban az arányokat. Egyik korábbi felvételem a Hold 76%-os megvilágítottságnál készült, ahol a Mare Imbrium már jelentős része napfényben fürdőzött.

hold-20140110-ttk

A Hold 76%-os megvilágítottságnál – 2014-01-10 – Göd – 22 x 1000 x 0.001134  sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 21mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

Látható, hogy a Hold mindig felénk néző oldalán milyen nagy is ez a sebhely, legalábbis annak a méretéhez képest. De mekkora lenne itt a Földön? Milyen geográfiai alakzattal mérhető össze?

fold_es_a_hold_merete2_felirat

A kép a Föld és Hold méreteinek arányát ábrázolja, melyen a Mare Imbrium is látható. (Az eredeti kép a wikimedia.org oldalról származik.)

A Hold egyenlítői sugara csak  27%-a a Föld egyenlítői sugarának, amely 6378 Km. A fenti ábra jól szemlélteti az arányokat, melyen a Föld és a Hold látható, a Mare Imbrium-ot pedig külön megjelöltem. Amennyiben ez a becsapódási medence a Földünket díszítené, akkor bizonyára meghatározó alakzata lenne, és külön névvel is illetnénk. Ez a bazalttal feltöltött hatalmas terület akkora, hogy az Ibériai-félsziget bőven elférne benne. Most már láthatjuk, hogy mekkora területet is vizsgálunk távcsövünkkel, amikor azt a Holdra szegezzük.

Eme tenger nevét viseli a Hold egyik geológiai korszaka, melyet Imbrium-korszaknak neveznek. Ez a periódus 3.85 milliárd évvel ezelőtt kezdődött és 3.2 milliárd évvel ezelőtt ért véget. A korszakot az a hatalmas ütközés nyitotta meg, melynek keretében maga a hatalmas Imbrium medence kialakult. A korszak végét pedig a felvételem alján (délen), a medence peremén található, nagyméretű Eratoszthenész kráter kialakulása zárta. Durván félmilliárd év különbség a látómezőben, izgalmas! Eközben a Földön megjelent az élet. A Mare Imbrium-ot létrehozó becsapódás után párszáz millió évvel, a felerősödő vulkáni aktivitásnak köszönhetően, a feltörő bazalt kitöltötte a medencét, létrehozva így a ma is látható sötét felszínt.

Az Imbrium medence kialakulásakor három koncentrikus gyűrűshegység jött létre. Ezeket a becsapódás iszonyú ereje emelte a magasba. Aznap este azzal töltöttem a holdvilágos ég alatt az időm egy részét, hogy ezeket a képződményeket megfigyeljem. Ezek a felvételemen is nagyszerűen látszanak.

hold-20140311-ttk-labels

A külső gyűrűt alkotó hegységek (sárga):

A Kárpátok hegylánca délen, az Appenninek délkeleten, míg végül következik a Kaukázus keleten. Bár ezúttal a megvilágításból adódóan ez most nem látszott, de az Imbrium medence nyugati oldalát nem zárja le hegység, ott a Mare Imbrium felszíne mintegy „átfolyik” az Oceanus Procellarum területére.

A középső gyűrű (zöld) tagjai:

Ide tartoznak a Plato krátert, és annak környékét körülvevő hegységek. Ezek folytatódnak egészen a Sinus Iridium-ig (Szivárvány-öbölig), pontosabban annak északi faláig (a Jura hegységig), majd tovább délre folytatva a körívet. Ehhez a formációhoz tartozik a Plato-tól ellenkező irányba indulva az Alpok, és az Archimedes körüli hegységek.

A belső gyűrű (ciánkék) tagjai:

A legbelső gyűrűt szinte teljesem ellepte a láva, és csak a magasabb csúcsok azok, amik még manapság is kivehetőek. Ilyen a Sinus Iridium keleti falának a kezdete, a Promontorium Laplace. Tovább haladva a köríven az óramutató járásával megegyező irányba következik a Montes Recti, a Montes Teneriffe, a Mons Pico. Majd innen, némi szünet után a Montes Spitzbergen az ív következő jelentős tagja. Tovább haladva már csak „apróbb” maradványokat figyelhetünk meg. Ilyen például a Mons La Hire délen.

hold-gyurus_szerkezet-mare_imbrium

Koncentrikus gyűrűs szerkezet a Mare Imbrium területén. (A kép W. K. Hartmann és G. P. Kupier – Concentric Structures Surrounding Lunar Basins című művéből származik.)

A Hold becsapódási medencéinek kutatásával sokat foglalkozott a hatvanas években W. K. Hartmann és G. P. Kupier. Engem az egyik ilyen tanulmányuk (W. K. Hartmann, G. P. Kupier – Concentric Structures Surrounding Lunar Basins) inspirált erre a megfigyelésre. Az ő művükből származik a fenti utólag digitalizált kép is.

Miközben nézelődtem és csemegéztem a fenti területek látnivalói között arra gondoltam, hogy jó lenne visszautazni az időben, hogy még a lávaömlés előtt megtekinthessük, milyen is volt ez a koncentrikus háromszoros falú alakzat. Ez természetesen nem lehetséges. Azonban van a Holdon egy másik hatalmas becsapódás okozta képződmény, ami ezt megmutatja számunkra. Ez a Mare Orientale. Mivel a Hold mindig csak az egyik oldalát fordítja felénk, így távcsöveinkkel nem figyelhetjük meg formavilágát teljes valójában. Be kell, hogy érjük most egy a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter űreszközéről készítette felvétellel.

mare_orientale_lro

Mare Orientale a NASA LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) felvételén. (A kép a NASA publikus archívumából származik.)

Ez a becsapódási medence nem telt meg annyira bazalttal, mint a Mare Imbrium, így nagyszerűen megfigyelhető a három koncentrikus gyűrűshegység. Valahogy így nézhetett ki nagyjából 3.82 milliárd évvel ezelőtt maga az Imbrium medence is.

Noha ma már elfedi előlünk bizonyos titkait a Mare Imbrium, a múlt nyomai ma is itt vannak előttünk és észrevehetjük, megfigyelhetjük. És lám ezen nyomok megfigyeléséhez nem is kell feltétlenül nagy műszer.

Az olvasó figyelmébe ajánlom még a Mare Nectaris-t és annak környezetének megfigyelését, mely egy másik érdekes becsapódási medence, és ahol csak a legbelső rész töltődött fel bazalttal. Viszont a többszörös koncentrikus szerkezet ott is tetten érhető, ahogy azt az alábbi képen is megfigyelhetjük.

hold-20140308-mare_nectaris-cut-ttk

A Mare Nectaris vidéke a Hold 53%-os megvilágítottságánál az egyik mozaik felvételem darabján.

2014-03-08 – Göd – 1000 x 0.003486  sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 21mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

Mint az látható az éjszakai égen a Hold (is) igazán sok érdekességet és felfedezni valót kínál számunkra. Fordítsuk hát távcsövünket felé, és lessük ki titkait.

A Callisto árnyéka a Jupiteren – 2014. 03. 11.

 jupiter-callisto_arnyek-2014-03-11-22_33_10-ttk

A képen balról jobbra: Callisto árnyéka a Jupiteren, Europa, Callisto, Io.

2014-03-11 22:33.10 CET (21:33:10 UT) – Göd – 2000 x 0.033056  sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 10mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

 jupiter-callisto_arnyek-2014-03-11-ttk-4

A videón a Callisto árnyékának vonulása látható a Jupiteren 2014. 03. 11. 22:00:53 (21:00:53 UT) és 2014. 03. 11. 23:27:07 (22:23:07 UT) között.

A Jupiter a Naptól számított ötödik bolygó, és egyben a Naprendszer legnagyobb bolygója is. Tömege majdnem 320-szor nagyon Földünkénél. Gyakran emlegetik a bolygók királyaként is. Valóban királyi a megjelenése sávos, örvénylő felhőzetével. Hatalmas tömegének köszönhetően, gravitációjával jelentősen kihat a többi Naprendszerben található égitest mozgására. A Nap után egyértelműen ő az egyik legmeghatározóbb tényező bolygórendszerünkben, aki a nála kisebb égitestek sorsa felett képes dönteni. Üstökösök pályáját módosíthatja, a Mars és a közte található kisbolygó övezet létezéséért és struktúrájáért felelős. Könnyűszerrel befoghatja a közelébe tévedő égitesteket. A szerencsétlenebbek sorsa pedig az, hogy belezuhannak a főleg hidrogénből és héliumból álló légkörébe. A légköre tartalmaz még némi metánt, vizet, ammóniát és szilícium alapú összetevőket. Továbbá előfordul még benne szén, etán, hidrogén-szulfid, neon, oxigén és kén is. Eme becsapódások roppant nagyenergiájúak és látványosak. Az emberiség már több ilyen eseménynek is a tanúja volt. Még ma is nosztalgiázva gondolok vissza milyen izgalommal követtük az eseményeket, amikor a darabokra szaggatott Shoemaker-Levy-9 üstökös 1994 júliusában becsapódott a Jupiterbe. A nyomok még hónapokig látszottak.

Feltekintve az éjszakai égboltra a Hold és a Vénusz után a harmadik legfényesebb égitest. Eme cikk írásakor éppen az Ikrek csillagképben tartózkodott, így 2013/2014 téli éjszakák egyik legfeltűnőbben ragyogó égiteste volt. Uralkodását még tavasszal is folytatja majd az éjszaka első felében, így kevéssel éjfél utánig továbbra is lehetőségünk lesz a megfigyelésére.

Mi az, ami eme bolygó megfigyelésére sarkalja az embert? Maga a sávos, örvényekkel tarkított felhőzetrendszere lenyűgöző. A két nagy sötét sáv már viszonylag kis távcsőben is megmutatja magát. De nem kell igazán nagy távcső ahhoz, hogy egyéb részleteket is megpillanthassunk a bolygón. Ott van például a sokat emlegetett Nagy Vörös Folt, mely egy 300 éve dúló hatalmas vihar. Mérete bolygónknak 2-3-szorosa. Bár az utóbbi években kevésbé markáns a megjelenése, és megfigyelések szerint a mérete is folyamatosan csökken. A vihar csitulni látszik. A kutatók egyik kedvenc témája, hogy miként maradhat fenn egy ilyen vihar, ilyen hosszú időn keresztül. Ehhez bizonyosan hozzájárul, hogy nincs szilárd felszíne a bolygónak. Csupán a központi rész, vagyis a mag és környezete tekinthető szilárdnak. Gyors forgása is meghatározó lehet. A bolygó egyik másik sajátossága, hogy még kialakulása után milliárd évekkel is összehúzódó fázisban van, mely évente nagyságrendileg 2 cm. Ennek köszönhetően pedig hőt termel, méghozzá egy kicsit többet, mint amit a Naptól sugárzás révén kap. Valószínűleg nagyon soktényezős erre a kérdésre a válasz. Persze a légkörének modellezése nem egyszerű feladat, és van még tisztázandó kérdés bőven. A Jupiter bolygó egy folytonosan változó világ, és bármi is okozza a légköri jelenségeket, azok gyönyörű mintázatokat alakítanak ki. Ez az, ami izgalmassá teszi a megfigyelését. Mint fentebb említettem roppant gyorsan forog. 9 óra 55 perc a sziderikus forgási ideje. Gondoljunk csak bele, hogy egy földi nap alatt kétszer is megfordul tengelye körül. A hatalmas gázóriásnak már viszonylag rövid idő alatt, a légköri struktúráknak köszönhetően, észrevehető távcsövön keresztül a gyors tengelykörüli forgása. Így egy éjszaka alatt akár többször is visszatérhetünk hozzá, mert újabb és újabb felfedezni való részleteket tartogat a számunkra.

De nemcsak a bolygó felhőzete az, ami izgalmas lehet. Ma ismert holdjainak száma 65. Már kis távcsővel megfigyelhetjük, ahogy négy legnagyobb holdja körültáncolja. Ezt a négy holdat felfedezőjük, Galileo Galilei után, Galilei-holdaknak is nevezik. Galilei éppen 450 évvel ezelőtt született, és a Jupiter holdjainak felfedezése is egy fontos bizonyíték volt a Kopernikusz féle heliocentrikus világkép mellett. Pontosabban fogalmazva, a holdak felfedezése éppen a geocentrikus világkép ellen szólt, vagyis nem minden a Föld körül kering. Adózzunk mi is tisztelettel a nagy tudósnak, amikor eme holdakra tekintünk, aki megfigyeléseivel, és annak interpretációjával, a modern tudomány felé indította az emberiséget. A négy Jupiter hold mai elnevezése érdekes módon nem Galileihez, hanem Simon Marius-hoz köthető, aki saját magát szintén a holdak felfedezőjének tekintette. Így kapta ez a négy égitest, a Jupitertől távolodva: az Io, Europa, Ganymedes, és Callisto neveket. (A felvételemen a Ganymedes nem látható, mert nem fért bele a látómezőbe.)

Már egy ideje fontolgattam, hogy elkészítem életem első Jupiter felvételét. Csak a megfelelő alkalomra vártam. 2014. március 11. éjszakájára a Meteor Csillagászati Évkönyv 2014 előre jelezte a Callisto árnyékának átvonulását a Jupiter korongján. Gondoltam, hogy ez lenne az igazán megfelelő alkalom.

Mivel amatőrcsillagászattal már évtizedek óta foglalkozom, így többször is volt már alkalmam megfigyelni, ahogy az egyik hold árnyéka átvonul a korongon, sőt ritkán egyszerre akár kettőé is. Szintén volt már alkalmam egy hold átvonulását, illetve a bolygó mögötti el- és feltűnését megfigyelni. Talán az égi dolgok iránti vonzalmam az, ami miatt roppant izgalom tölt el minden újabb Jupiter hold jelenség megfigyelésénél. Megunhatatlan, még akkor is, ha sokszor láttam már ilyet. Kicsit olyan ez, mint a napkelte vagy éppen a napnyugta. Rengetegszer megnéztem már, de van számomra egy megfoghatatlan varázsa, amely mindig érdekessé teszi. Nem is beszélve arról, hogy nincs két egyforma.

A fotografikus megörökítése egy ilyen jelenségnek viszont izgalmas újdonság volt számomra. Főleg úgy, hogy magáról a Jupiterről sem készíttettem még felvételt.

A felvételek rögzítéséhez használt távcső egy UMA-GPU APO Triplet 102/635 volt, a távcsőmechanika pedig egy SkyWatcher HEQ-5 Pro volt SynScan vezérléssel. Kameraként egy ASI120 MM szolgált. Okulár projekcióra egy Baader Hyperion 10mm-es okulárt vetettem be. Használtam továbbá még Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrőt.

jupiter-callisto_arnyek-2014-03-11-ttk-all

A 11 videót rögzítettem. Minden videó 2000 frame-et tartalmazott. Az első videó időpontja 2014. 03. 11. 22:00:53 (21:00:53 UT), míg az utolsóé 2014. 03. 11. 23:27:07 (22:23:07 UT).

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 10mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

Az első mindig emlékezetes. Így emlékezetes marad az első Jupiter felvételem készítésével töltött este, melyet a Jupiter és a Callisto árnyékának megörökítésével töltöttem a még kissé csípős kora tavaszi éjszakában. Felidézte bennem azokat az emlékeket, amikor életemben először láttam ilyet immáron több mint két évtizede. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy böngéssze bátran az előrejelzéseket, és menjen ki az ég alá, ha adódik az alkalom. Én így teszek majd. Mindig páratlan élményeket tartogat számunkra az ég.

Hold mozaik – 53%-os megvilágítottság

hold-20140308-ttk

2014-03-08 – Göd – 29 x 1000 x 0.003486  sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 21mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

Nagyon hosszú ideje vártam már, hogy egyszer első negyed környékén is készíthessek felvételt a Holdról. Egyszerűen mindig úgy alakultak a körülmények az utóbbi háromnegyed évben, hogy nem sikerült ennél a fázisnál elcsípnem égi kísérőnket. 2014. március 8-án reggel végre valódi tavaszi napsütésre ébredhettem. Csak pár apró felhő úszott az égen. Az csillagászati évkönyvben az első negyed időpontjára 13:47 UT volt megadva, így izgatottan vártam az estét. Szerencsére a derültség kitartott, így miután a gyermekek lefeküdtek, kipakoltam a felszerelést. Nyugtalan volt a légkör, de végre derült. Ráadásul nem sokkal első negyed után járt a Hold fázisa.

A Hold megkapó látvány ebben a fázisban. Hosszasan barangoltam a terminátor, a fény és az árnyék határán és megint megállapítottam, hogy van ebben a látványban valami roppant varázslatos, valami számomra megunhatatlan. Felszereltem hát a kamerát a távcsőre, hogy megörökíthessem a látványt.

29 darab (800×800 pixelméret, 1000 frame, 0.003486 másodperc) videót vettem fel, melyet mind felhasználtam a mozaikhoz. Az egyes képek között legalább egyharmadnyi átfedéssel dolgoztam. Az első felvétel időpontja 2014. március 8. 20:12 UT, míg az utolsóé 20:46 UT. Meglepő volt látni, hogy ebben a durván félórában a nyugodtság mennyit romlott.

A videók rögzítését a terminátornál délen kezdtem, én innen haladtam kelet felé. A Hold keleti peremét elérve, észak felé vettem az irányt a korongon, és nyugat felé haladtam vissza. Majd a terminátort újra elérve, ismét észak, majd kelet.

Ezzel a felvétellel a Hold különböző fázisaiban készült mozaik sorozatom egy újabb taggal bővült. A nyersanyag elkészült, és ismét okulár került a kamera helyére. Az üvegeken keresztül e távoli világra pillantottam újból. Igen, a légkör még nyugtalanabb lett.

Eszembe jutott, hogy sorba veszem a Mare Serenitatis bazalttal kitöltött medencéjében az aprócska krátereket. Vajon mennyit tudok azonosítani? Melyik a legkisebb, amit még megfigyelhetek? Kellemes időtöltésnek tűnt, és az is volt úgy hiszem. Sok krátert ismerek a Holdon, de ehhez még nekem is egy atlaszra volt szükségem. A Bessel krátertől indultam ki, és onnan a medence szélei felé haladva pásztáztam a tájat egyik alakzattól a másikig haladva. Közben belegondoltam, hogy a Bessel a maga 17 Km-es átmérőjével, alig valamivel kisebb csak, mint a távolság, amit dolgos hétköznapokon bejárok. A méret így már sokkal kézzelfoghatóbb volt, legalábbis számomra. Bár a távcsövezés élménye megadatott aznap, de a légkör nem kényeztetett el igazán. A kép minduntalan hullámzott. Meg kellett állapítanom, hogy az 5 Km körüli kráterek azok, melyek 10 cm-es műszeremmel nagyon magabiztosan láthatóak ezen az estén. Ilyen volt például a Banting kráter, míg a Linne A-t 4 Km-es méretével már el-elmosta a légkör. Az ennél kisebbek, mint például 3.2 Km-es Linne H, még szintén megpillantható volt. Itt a tavasz, és lassan megtelik élettel a Duna partja, a Linne H átmérője pedig nagyjából megfelel annak a távolságnak amennyi a házam és a Duna partján lévő halsütőst elválasztja, ami hamarosan nyit a közelgő kellemes idővel. Ez a gondolat kizökkentett, és így abba is hagytam a Mare Serenitatis felszínének böngészését. A Holdról visszatértem a Földre.

Még egy ötletet had osszak meg az olvasóval, bár ez egyáltalán nem tőlem származik, az érdem Baraté Leventét illeti. A kitartó megfigyelők számára egyéb lehetőség is kínálkozik ennél a fázisnál. Amennyiben két órát rászánunk, végignézhetjük, hogy miként húzódik vissza a Kaukázus hegység árnyéka a Cassini krátertől a hegy lábához, miközben a Nap egyre magasabbra emelkedik a Hold koromfekete légkör nélküli egén. Illetve megfigyelhetjük, miként telik meg fénnyel a Cassini kráter. Bizony ez 2-3 óra alatt mind lejátszódik a szemünk előtt. Érdemes megnézni Levente videóját. Nem sokkal az én mozaik felvételem előtt készítette.

Bár a fentiek mind csak játékos ötletek, és nem mondhatóak igazán tudományosnak, de végtére is az amatőrcsillagásznak megvan az a szabadsága, hogy saját kedve szerint töltse idejét az ég alatt.

Az SN2014J szupernóva az M82 galaxisban

m82-sn2014j-20140204-ttk-mark

Az SN2014J szupernóva az M82 galaxisban
2014-02-04 – Göd – 99 x 35 sec light és 15 x 35 sec dark
UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel
ASI 120MM monokróm kamera

Az M82 galaxis asztrofotós szempontból nekem mindig egy érdekes kérdés volt. Sosem tudtam eldönteni igazán, hogy érdekel-e maga a téma vagy sem. Vagyis, készítsek-e fotót erről a galaxisról, vagy előbb más objektumra szánjak időt? Most biztosan sokan felhördülnek, és védelmébe kelnek ennek az asztrofizikai szempontból valóban érdekes galaxisnak. A kérdést végül a 2014. január 21-én fellángolt Ia típusú szupernóva döntötte el, mely a 2014J jelölést kapta.

A felfedezést követő napon olvastam a hírt az MCSE levelezőlistáján, és azóta vártam a lehetőséget, hogy végre fotót készíthessek erről az M82-ben, tőlünk 11.5 millió fényévi távolságban lejátszódott kozmikus tűzijátékról. 2014. február 4. éjszaka hidegnek és kissé párásnak indult. A Hold sápadt fénnyel csüngött az égen, mikor este 6 órakor kiraktam a távcsövet. Nem lehetett kihagyni, hogy egy órát ne szenteljek neki. A légkör roppant mód nyugtalan volt, de mégis üdítő volt a szemlélődés égi kísérőnk felszínén. A hosszú görnyedéstől és az ekkor már 0 fokos hőmérséklettől kissé elgémberedve szünetet kellett tartanom. A felvételeket egyébként is csak akkor terveztem, amikor a Hold már alábbszáll az égbolton.

Valamikor 19:30 környékén a távcsövemmel megcéloztam az M82-őt. A szupernóva határozottan ott volt. Meg is lepődtem, hogy mennyire más a már jól ismert M81-M82 páros megjelenése ennek a szupernóvának köszönhetően. Vizuálisan az M82-őt ragyogásával hegyes tűként keresztüldöfte a robbanás fénye. Micsoda pokoli energia szabadul fel, mely az összeroppanó fehér törpe csillag halálhírét a kozmoszba kürtöli! Képesek akár anya galaxisukat is túlragyogni. Ezek a gondolatok cikáztak bennem, meg egy friss kutatás eredménye. Eszerint lehet, hogy az Ia típusú szupernóvát mégsem egy korábban társuktól anyagot dézsmáló, és így a kritikus tömeget átlépő összeroppanó fehér törpe halála hozza létre? A Kepler-űrtávcső adatai és számítógépes szimulációk alapján elképzelhető, hogy inkább fehér törpékből álló kettősrendszer tagjainak összeolvadása a felelős a látványos eseményért. Bármelyik versengő elképzelés is a helyes, ez nem változtat magán a tényen, hogy a felszabaduló energia pokoli mértékű. Mi pedig biztonságos távolságból gyönyörködhetünk a fellángolás látványában. Mindezt úgy, hogy a színképek tanulsága szerint a szupernóva jelentős mennyiségű intersztelláris anyag mögött található az M82-ben, vagyis jelen esetben a fényét jelentős mennyiségű por és gáz tompítja, és egyben vörösíti is.

Miközben gyönyörködtem a látványban és a fentieken töprengetem, megint átélhettem azt az örömöt és izgalmat, melytől való függés hozzáláncol az amatőrcsillagászathoz. Percekig csak csendesen ujjongtam a hidegben, majd felszereltem a kamerát és a vezetéshez szükséges felszerelést. Minden készen állt. Felvettem az első próba fotókat különböző kamera beállításokkal, melyeken jól visszatükröződött a kissé párás, nyugtalan légkör. Mire eldöntöttem, hogy mi lesz a megfelelő beállítás, lassan felhősödni kezdett délnyugat felől. 27 felvételt így is készítettem, mielőtt a fellegek teljesen elborították a Nagy Medve csillagkép területét. Várakoztam és bizakodtam. 21 óra táján végre megkegyelmeztek az égiek, a felhők elvonultak. Folytattam a fotózást a -2 fokban, melyből -6 lett a végén mire összejött még 72 képkocka. Azonban nem az akkor már sanyargatónak érzett hideg, hanem a megint megjelenő felhők vetettek véget az exponálásnak. Pakolás közben döbbentem csak rá, hogy mekkora is a csönd, melyet csak néha tört meg egy-egy ijesztő pattanás. Ezt a zajt a lehűlő házak teteje és az ereszcsatornák adták ki. A fagyba burkolódzó település már rég szunnyadt, itt volt az ideje, hogy én is csatlakozzak.

Aznap éjszaka végül 99 darab 35 másodperces felvétel készült. Másnap este, amikor a felvételek feldolgozásával bíbelődtem döbbentem rá, hogy az M82 egy valóban igazán izgalmas galaxis. Gyönyörű ez a 8.4 magnitúdós és 11ˊ 12˝ méretű, éléről látszó aktív, csillagontó galaxis, melyet a szomszédos nagyjából 150000 fényévre lévő M81 gravitációs hatása kegyetlenül meggyötört a legutóbbi közelségük alkalmával. Még pár találkozóra valószínűleg sor kerül, mígnem pár milliárd év múlva a két galaxis összeolvad. De hol van az még! Optimistán tekintve a jövőbe, bízom abban, hogy most még a távcsövet fel sem érő kisebbik gyermekeimnek, és később unokáimnak is megmutathatom ezt az égi csodát. Talán lesz akkor is még sötét ég. Abban is reménykedem, hogy ha csak egy pillanatra is, de ők is átélnek majd akkor valamit az univerzum nagyszerűségéből. Én mindenesetre elmondom akkor is majd a mesémet. Így legyen!

Hold mozaik – 76%-os megvilágítottság

hold-20140110-ttk

2014-01-10 – Göd – 22 x 1000 x 0.001134  sec
UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel
ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 21mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

Az érkező hidegfront végre kitakarította az eget. Az átlátszóság fantasztikus volt. Lassan hónapok óta nem láttam ilyet. A csillagok a fényes Hold ellenére is gyönyörűen ragyogtak. A távcső összeállítása után egy órán keresztül csak fényesebb mély-ég objektumokat nézegettem. Kicsit sajnáltam, hogy a Hold ilyen magasan van és fényes.

Mikor a távcsövemet a Hold felé fordítottam, és szűrővel tompítottam a fényén láttam, hogy a légköri nyugodtság már közel sem ilyen jó. Visszaemlékezve a korábbi, párás majd ködben végződő éjszakára, a látott kép csapnivaló volt. A Hold képe úgy hullámzott, mint forró nyári napon a rónaság távoli képe.

Ezen körülmények között kezdtem el újabb Hold mozaik felvételemet 21mm-es Baader-Hyperion okulárt használva az okulár projekcióhoz. 22 darab 1000 frame-es felvételt használtam fel, melyből elkészítettem ezt a mozaik képet, melyen a 9.4 napos Hold 76%-os megvilágítottsággal látható.

Az összes felvétel 2014. január 10-én készült 20:42 UT kezdettel. Bár valójában 22 videó került ebben a képben felhasználásra, de összesen 50 készült pontosan azonos beállításokkal. 50 darab képet dolgoztam ki 3 változatban, kissé eltérő paraméterekkel a RegiStax segítségével. A 3 módszer képei közül azt a csoportot választottam, amelyik a legjobban tetszett. Ezután a maradékból válogattam ki 22 képet a mozaikhoz. A felhasznált felvételek első videójának dátuma 2013. 01. 10. 20:42 UT, míg az utolsóé 2013. 01. 10. 21:26 UT.

A videók rögzítését a terminátornál délen kezdtem, én innen haladtam kelet felé. A Hold keleti peremét elérve, észak felé vettem az irányt a korongon, és nyugat felé haladtam vissza. Majd a terminátort újra elérve, ismét észak, majd kelet. A 800×800 pixelmérettel készültek a felvételek, és úgy haladtam, hogy az átfedések mindig jelentősek legyenek a szomszédos kockák között. Azért nem használtam ki a kamera teljes felbontását, mert egy egészséges kompromisszumot kerestem a látómező nagysága és a megfelelő kép/másodperc rögzítési sebesség között.

Hold mozaik töredék

hold-20140106-ttk

2014-01-06 – Göd – 11 x 1000 x 0.004372 sec
UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel
ASI 120MM monokróm kamera, okulár projekció – 21mm Baader Hyperion, Astronomik ProPlanet-742 CCD szűrő

A meteorológia ismételten csak ködöt ígért az estére, mely mindig hihetetlen, amikor az ember a kék eget bámulja napközben. A kék égen pedig már koradélután ott függött a Hold. Első negyed előtti, nagyjából 45% megvilágítottsággal igézően szép látvány volt. Olyan hatást keltett, mintha kartonból vágták volna ki, és az alkotó kedvét lelte volna a pasztell sárágban. Fénye elárulta, hogy jelentős mennyiségű pára volt jelen a levegőben. Ahogy teltek az órák, csak nem borult be. A kékség is maradt, de lassan némi szürkeség jelent meg az égen, a Nap pedig sápadtan bukott alá a hegyek mögött. Eltelt a munkanap és kissé megfáradtan, de reménykedve hazaindultam. Magam mögött hagyva a forgalomnak nevezett mindennapi játszmát, lehajtottam a gyorsforgalmi útról. A szántókon nagyjából fél méter magasan már lesben állt a pára. Gyűlölnöm kellett volna, de volt az alig áttűnő fehérségében valami igéző. Pár magányos fa, és a távoli erdősor emelkedett csak ki belőle. Sajnáltam, hogy most sem volt nálam a fényképezőgépem. A házak katonákként csatarendben sorakoztak fel, és úgy védték a kis várost a kúszva közelítő ködtől. Tapasztalatból tudtam a hódítás nem várat magára többet egy vagy két óránál, és  a település elesik majd. Ismét.

Hazaérkezés után kiraktam a távcsövet hűlni, mely félóránál többet nem is árválkodott kint a kertben. Miközben a mechanikát raktam össze terveket szövögettem, hogy mivel is töltöm majd az ég alatt az időt. A Hold volt az elsődleges célpontom, de már azt is terveztem mit észlelek akkor, ha majd lenyugszik. Gondolatban több órával előrejártam már. Egyszer csak minden a helyére került. Pólusra álltam, és a távcsövet a Hold felé fordítottam.

Talán egy félév is eltelt azóta, hogy a Holdat lehetőségem volt első negyed előtt távcsőben végigpásztáznom. Nem zavart az sem különösebben, hogy a légkör nyugtalan volt. Elővettem egy nagylátómezejű 5mm-es okulárt, majd leültem az észlelőszékemre, és hosszasan gyönyörködtem a látványban.

hold-20140106-ttk-mnect-piccolomini-lb

Elsőként a terminátor közelében elhelyezkedő Mare Nectaris-t, és annak környezetét vettem szemügyre. Ez a medence még a Nektaris-korszakban alakult ki, mely a Hold 3.92 és 3.85 milliárd évvel ezelőtti korszakát öleli fel. Igen ősi képződmény a medence, mely egyben névadója is ennek a korszaknak. A bazalt azonban csak az Imbrium-korszakban öntötte el, azaz valamikor 3.85 és 3.8 milliárd évvel ezelőtti időkben. Az első jelentősebb alakzat a Fracastorius-kráter volt, amit ezen a környéken megcsodáltam. Azért pont ezzel kezdtem, mert szerettem volna szemügyre venni a Meteor 2013/9. számában részletesen ismertetett krátert és annak környezetét. A 124 Km-es kráter megfigyelésére a cikk szerint az újholdat követő 5 nap az egyik ideális időpont, de a 6 napon sem okozott csalódást. Nagy élmény volt végigszaladni a cikken újból, miközben a látómezőben a saját szememmel is próbáltam azonosítani a dolgokat.

A Mare Nectaris-tól nyugatra elhelyezkedő hatalmas 101 Km-es Theophilus-kráter belsejében még nem kelt fel a Nap, csak a töredezett központi csúcs két magaslati pontja ágaskodott ki. Láttam már életemben nagy hegyek között napkeltét, de egyszer megcsodálnám azt is, hogy milyen lehet egy ilyen kráter központi csúcsán állva. Miközben ezen eltöprengtem, elhatároztam, hogy felkeresek pár olyan általam ismert krátert a terminátor mentén, melyet számomra érdekes személyekről neveztek el. Biztosan kihagytam sokukat, de éppen akkor és ott ezek jutottak eszembe, illetve ezen alakzatok vonták magukra a figyelmemet.

A Theophilus-krátertől indulva a szintén még sötét belsejű Madler-en át a Mare Nectaris érdekes alakzatához, a Daguerre-kráterhez érkezünk. Ez egy szinte teljesen bazalt által elöntött kráter. A falakból is szinte alig maradt valami. Nemcsak maga a kráter érdekes, de személy is, akiről elnevezték: Louis-Jacques-Mandé Daguerre. Ő volt a róla elnevezett dagerrotípia kifejlesztője, és ő készítette a világ első embert ábrázoló fotográfiáját 1838-ban. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem ő volt az egyetlen, aki kísérletezett a fényképezőgép megalkotásával, de az egyike azoknak, akiknek egy képrögzítési eljárás őrzi a nevét.

A Mare Nectaris-tól a Piccolomini-hez vettem az irányt délnek, mely kráter belsejét félig még szinte árnyék borította, s melynek ebben a megvilágításban kávészemre emlékeztető központi csúcsa hosszú árnyékot vetett nyugati irányba egészen a lankásan emelkedő kráterfal kezdetéig. Piccolomini itáliai humanista nevéhez fűződik az első igazi nyomtatott csillagászati térkép, melyben elhagyta a korban szokásos csillagképfigurákat, és betűkkel jelölte meg az egyes csillagot. Laponként egy-egy csillagkép területét fedett le. Egyben magnitúdó skálát is használt, melyek a csillagok szimbólumának nagyságával jelölt.

piccolomini-csillagterkep3

De le Stelle Fisse – Piccolomini csillagtérképe

A Piccolomini-krátert elhagyva délre indultam tovább. A Janssen meggyötört csodálatos vidékét éppen csak érintve, mely a Nekctaris-korszaknál is idősebb terület, megérkeztem a Vlacq-kráterhez.

hold-20140106-ttk-vlacq-hommel-rheita-lb

A kráter belsejének már csak harmadát fedte árnyék, mely nem érte el a kettős kiemelkedésből álló központi csúcsot. A kráter olyan benyomást keltett a távcsőben, mintha a kráterfal északi része nem is emelkedne ki a felföldből, és ezzel igazi becsapódás ütötte lyuk benyomást kölcsönözött az alakzatnak. A 89 Km-es kráter belsejében lévő kisebb becsapódási krátert is sikerült megpillantani, melyre rámutatott a Vlacq központi csúcsának árnyéka. Adriaan Vlacq Hollandiában született, és a matematika történetébe 1-től 100000-ig terjedő 10 helyértékes táblázatával írta be magát. Vlacq a XVII. szászadban élt és dolgozott, de még a XX. század elején is megjelent táblázatának 90. kiadása. Érdemeiből mit sem von le, hogy ő Henry Briggs táblázatát egészítette ki, mely 1 és 20000, illetve 90001 és 100000 közötti tartományt fedte le. Ő maga 70000 értékkel gyarapította az eredeti táblát, melyben meglepően kevés volt a hiba.

A Holdnak ez a vidéke évmilliárdokon keresztül volt kitéve a becsapódási bombázásoknak anélkül, hogy a mélyből feltörő láva jótékonyan kisimította volna a ráncokat, sérüléseket. Nem is csoda, hogy következő célpontom a hatalmas Hommel-kráter fala szinte hozzánőtt a Vlacq-kráter falához. A Hommel maga is kráterekkel tűzdelt, méghozzá nem is kisméretűekkel. A fő kráter mérete 126 Km, de a Hommel A és Hommel C mérete is 50 Km körüli. Ebből az A kráternek (ÉNY-NY) csak a nyugati sáncfalát világította meg a Nap, és csak ezzel jelezte, hogy maga is ott van az óriás belsejében. A Hommel A krátert létrehozó becsapódás éppen csak elhibázta a főkráter központi csúcsát, mely már fürdött a felkelő Nap fényében. A csúcs fénye azonban sokkal tompább volt, mint bármelyik utólag létrejött kisebb kráter megvilágított fala. Bár csodás bájából csak részleteket mutatott meg a Hommel-kráter és családja, így is sokáig elidőztem rajtuk. Ahogy a kedves olvasó már sejti, nemcsak az impozáns megjelenés vonzott erre a területre, hanem Hommel neve is. Tycho Brahe roppant pontos csillagászati mérései még ma is bámulatba ejtik az embert. Hogyan érte el ezeket az eredményeket Tycho? Hasonló műszerek már őt megelőzve is rendelkezésre álltak, de Tycho használt pár speciális megoldást, amellyel lekörözte elődeit. Ebből, az egyik a méréseket még pontosabbá tevő ötlet, azonban nem tőle, hanem Johann Hommel-től származik. Pöttyözött cikk-cakk vonalakat használt a beosztások között. Minden vonal 10 pöttyből állt. Maguk közt a beosztások között nem lett volna egyszerű létrehozni a finom skálát, ráadásul így az érték leolvasás is sokkal könnyebb és pontosabb volt.

hommel-tycho-beosztas

Hommel cikk-cakk beosztása, melyet Tycho saját műszerén használt fel

Ha másért nem is, Hommel már ezért az ötletéért megérdemelt egy krátert a Holdon. Persze attól, hogy ezt a megoldást átvette Tycho még nem von le semmit egyéb érdemeiből, mert voltak műszereit tökéletesítő saját ötletei is bőven. Ilyen volt például, hogy nem egy egyszerű lyukat használt egy lemezen, amin áttekintett, hanem résekkel dolgozott. De ez már egy másik írásom anyaga lehetne.

Tycho neve mellett szinte mindig megemlítik Kepler nevét. Én személy szerint a prágai sörözések alkalmával, mindig felkeresem a várat fentről lefelé megközelítve, a villamos megállójának közelében lévő szobrot, melyen Tycho és Kepler együtt látható. Kepler távcsövét pedig a kor híres optikusa és csillagásza Rheita készítette, aki annak előtte kapucinus szerzetes volt. Eredeti nevének latin változata Antonius Maria de Rheita Schyrlaeus. Ahol a Rheita a kolostor nevéből származtatható. Arról viták folynak, hogy Cseh illetve Osztrák származású-e, de ez 1600-as évek történéseit ismerve ebben a régióban, nincs is mit csodálkoznunk ezen. Az viszont vitán felüli, hogy a ma is használatos objektív és okulár kifejezéseket ő használta először. Jusson hát eszünkbe a Rheita név, amikor távcsövünk két fontos komponensét használva az égre tekintünk műszerünkkel. Nekem is eszembe jutott, így felkerestem a róla elnevezett krátert. A 70 Km-es kráter központi csúcsával és belül laposan induló sáncfalával nagyszerű látvány volt a Hold eme megvilágítottsága mellett. Akármikor megnézem, mindig roppant mód elcsodálkozom rajta, hogy a nagyobb méretű, és műszerem számára elérhető másodlagos kráterek szinte mind a lankás kráterfalba csapódtak be. Ezen az éjszakán a déli oldal másodlagos kráterei látszottak könnyedén. A kráter környékén még több szintén Rheita nevével és egy betűvel jelzett kráter található. Ebből számomra az egyik legérdekesebbnek a Rheita E tűnt, mely elnyúltságával lenyűgözött. Valójában 3 darab kráter sorozata, de kráterfal nem választja el őket egymástól, így dudoros völgy benyomását kelti.

Lassan már egy félórája csak ültem a széken, és bámultam a Holdat. Ideje volt felállni, és nyújtózni egyet. Ezt a tevékenységet egy rövid sétával kötöttem össze, mely a kertem kapujáig tartott. Kikukkantva láttam, hogy a köd már beszüremkedett az utcára. Visszasiettem hát, mert még felvételt szerettem volna készíteni a Holdról. A kamera felszerelése előtt, azonban megcsodáltam még a Mare Fecunditatis medencéjében a Messier A nevű krátert.

hold-20140106-ttk-messiera-lb

Ez egy 13 Km átmérőjű piciny kráter az előzőekhez képest, de a nyugat felé elnyúló nagyjából 100 Km hosszú fényes sávnak köszönhetően most kimondottan üstökösre emlékeztetett. Igen méltóan állított emléket Messier-nek, az üstökösök nagy vadászának.

Célom egy mozaik felvétel készítése volt a Holdról, majd nagyobb nagyításon a vizuálisan megfigyelt területeket is szerettem volna külön megörökíteni. Alig negyedórával az első felvételek után azonban a köd mindent beborított. Majd pár perccel később a Hold is eltűnt az égen. Jó lett volna legalább a mozaikot befejezni, amihez 3 különböző beállítással rögzítettem volna videókat, így lekezelve a sötétebb és fényesebb régiók közötti különbségeket utólag. Sajnos az első szériát sem tudtam befejezni. Egy kicsit csalódott voltam. Még egy 10 percet adhatott volna a sors. Aztán felülkerekedtem az érzésen, és inkább arra gondoltam vissza, hogy milyen kellemesen is töltöttem az időt a távcső mellet. Szemléltem a Holdat, és töprengtem dolgokon. A csalódottságot pedig lassan elégedettség váltotta fel, miközben a fejlámpám fényénél csomagolni kezdtem.

M81 – Bode galaxisa

M81 - 20131227 - ttk

M81 – Bode galaxisa

2013-12-27 – Göd – 72 x 55 sec light és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

m81-lrgb-20140301-ttk

M81 – Bode galaxisa

2013-12-27 – Göd – 72 x 55 sec light és 15 x 55 sec dark

és

2014-03-01 – Göd – 61 x 55 sec R, 60 x 55 sec G, 63 x 55 sec B és 15 x 55 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

A galaxisra Johann Elert Bode akadt rá 1774. szilveszterén, és katalógusában a 17. sorszámmal látta el, éppen ezért az M81-et gyakran nevezik Bode galaxisának felfedezője után. Tőle függetlenül Pierre Méchain 1779 augusztusában újra megtalálta, és erről értesíttet Messier-t, akinek katalógusában a 81. sorszámot kapta. Érdekességképpen megjegyzem, hogy összesen négy olyan objektum felfedezése fűződik Bode nevéhez, melyek szerepelnek Messier katalógusában: az M53, M81, M82 és az M92. Ha már a katalógusokról esett szó, akkor a New General Catalogue listáját böngészve pedig NGC3031 jelöléssel találhatjuk meg a galaxist. Az 1700-as évek végén még csak ködös foltként tesznek róla említést, és még Lord Rosse és William Herschel, vagyis a következő évszázad nagy megfigyelői előtt is rejtve maradt a spirális szerkezet. Egészen az első fotóig kellett várni arra, hogy az M81 felfedje valódi arcát.

Az M81-ben sikerült Cefeida-típusú változókat is azonosítani. Ezek pedig nagyszerű távolság indikátorok, ugyanis pulzációs periódusuk és abszolút fényességük között kapcsolat van. Eredményül az jött ki, hogy a csillagváros tőlünk 11.8 millió fényév távolságból ragyogja be a kozmoszt, és ezzel viszonylag közeli galaxisnak számít. A Tejútrendszert is tartalmazó Lokális Csoport közvetlen szomszédságában található, és a róla elnevezett M81 Galaxis Csoport legnagyobb tagja. A halmaz tagjai látszólagosan a Nagy Medve (Ursa Major) és a Zsiráf (Camelopardalis) csillagképek területén helyezkednek el. E sorok írása közben ötlött fel bennem, hogy egy nagyszerű észlelési program lehetne sorban felkeresni a tagokat. Bizony vannak köztük szép számmal igazán komoly kihívást jelentőek is. Az M81 6.9 magnitúdós, és nagy felületi fényességgel rendelkezik, így könnyen ráakadhatunk a Nagy Medve csillagképben, annak fejétől nagyjából északra haladva durván 5-6 fokot. Indulhatunk természetesen a Göncöl Szekér Dubhe nevű csillagától is, így durván 10 fokot kell megtennünk. Impozáns látvány a maga 26 ívperces (helyenként 21 ívperc olvasható) méretével. Nem is csoda, hogy kedvelt és népszerű célpont. Egyike az északi égbolt egyik legfényesebb galaxisainak.

Az M81 átmérője nagyjából 92000 fényév. Tömege egyes becslések szerint 660 milliárd naptömeg. Azt lehet mondani, hogy mind a két paraméter valahol a Tejútrendszer ezen paramétereinek nagyságrendjébe esik. Az M81 viszont egy sokkal masszívabb és sűrűbb felépítésű csillagváros, mert megfigyelések és az erre illesztett modellek szerint a tömegének egyharmada a központi régióban összpontosul.

Az M81 magja egy 70 millió naptömegű szupermasszív fekete lyukat tartalmaz, mely a galaxis közelsége miatt egyik kedvenc célpontja a kutatóknak. 2008-ban például egy párhuzamosan több hullámhosszon végzett megfigyelés alapján megállapították, hogy a fekete lyukak teljesen hasonlóan táplálkoznak. Nem számít, hogy 10 naptömeg nagyságrendbe esik-e a tömegük, és a csillagtársuktól szereznek anyagot, vagy egy galaxis magjában csücsülnek, és ebből a környezetből cserkészik be zsákmányukat. Az étekként szolgáló anyag akkréciós korongot formál, és miközben befelé örvénylik, létrehozza a megfigyelhető sugárzást.

m81_composite

M81 kompozit felvétel

A fenti képen a röntgensugárzást (Chandra űrteleszkóp) kék, az infravöröst (Spitzer űrteleszkóp) rózsaszín, az ultraibolyát (GALEX műhold) lilás/bíbor, míg a látható sugárzást (Hubble) zöld szín jelöli. A kinagyított részleten megfigyelhetőek a fekete lyukkal rendelkező kettős rendszerek, illetve a mag nagytömegű központi fekete lyuka által kibocsájtott röntgensugárzás.  Az ultraibolya sugárzásért a fényes forró csillagok a felelősek. Az infravörös tartományban a porsávok láthatóak.

A mag a központi dudorral, ahogyan a felvételemen is látható, az egyik legfényesebb része az egész galaxisnak. Ennek a régiónak a látványa engem mindig egy tükörtojás közepén pöffeszkedő tojássárgájára emlékeztet. Ezt veszi körül a korong, melyből kiindulnak a tekeredő spirálkarok. Az M81 morfológiai besorolása SA(s)ab. Egy tipikus iskolapéldája az úgynevezett grand design spiral galaxy típusnak. (Igazán jó magyar fordítást nem találtam még.) Ezen galaxisok roppant határozott, markáns és jól követhető karokkal rendelkeznek, melyek tekergőzve a központi régióból indulnak.

Első ránézésre a galaxis maga a megtestesült tökéletesség. Olyan, mint amilyennek egy spirál galaxisnak lennie kell. A magban és a dudorban idősebb csillagok fénye világít, a karokban csillagkeletkezési régiók fedezhetők fel, porsávok futnak a karokkal párhuzamosan. Hosszasabb szemlélődés után azonban feltűnhet, hogy a központi régió mellett van egy egyenes nem a karok örvénylését követő sötét csík (a képemen jobbra lefelé). Továbbá helyenként fragmentált, elágazó struktúrák figyelhetőek meg. Az M81 roppant közeli társa az M82. A kettőjük távolsága durván 150000 fényév. A két galaxis egymás körül járja halálos táncát, és még néhány találkozó után, pár milliárd év múlva összeolvadnak. A legutóbbi találkozás eredményeként a kisebb tömegű M82 deformálódott, és a galaxisból úgynevezett csillagontó galaxis lett. De az M81 felépítése is megváltozott. Egyes elképzelések szerint ennek köszönhető például az egyenes renitens porsávnak a létezése is.

2013. december 27/28 éjszaka

Hosszú hetek után végre hazaérve nem a szokásos komor borongós idő, vagy az esti gomolygó köd látványa fogadott. Csillagok pöttyözték az égboltot. Az ég nem volt igazán jónak mondható. A dolgot tovább árnyalta, hogy mindenfelé fényfüzérek világítottak, vagy éppen villogtak a szomszédos házakon, és az egyik szomszéd kéménye okádta a füstöt. Azonban, olyan rég használtam már a távcsövemet, hogy ez csöppet sem érdekelt akkor. Kiraktam hűlni a csövet és elkezdtem komótosan kipakolni. Jó sokáig csak nézelődtem az okuláron keresztül. Láttam, hogy nemcsak az átlátszósággal, a nyugodtsággal, de a fényszennyezéssel is komoly problémák vannak. Pedig a távcsövet az udvar egy olyan részére raktam, hogy fedezékbe legyek díszkivilágítástól. Nem gondoltam volna, hogy mennyi fényt küld az ég felé a sok díszkivilágítás.

Felraktam a kamerát, és tesztfotókat kezdtem készíteni. Nem akartam befejezni egy sorozatot sem, csupán pár objektum esetén szerettem volna tudni, miként mutat a látómezőmben, illetve mennyi expozíciós idő kellene a megfelelő részletekhez. Gondoltam eltöltöm ezzel az éjszakát, míg elálmosodom. Mikor az M81-re került a sor, nagyjából a 10 felvétel után elkezdték lekapcsolni a karácsonyi fényeket. 20 percen belül mind kialudt, és ez látszott a felvételeken is. Hirtelen sötétebb lett a háttér. Gondoltam, akkor már folytatom a felvételt az M81-ről. Egészen pontosan 72 x 55 másodpercnyi felvétel készült el, mire a köd elkezdett leszállni. Leszereltem a kamerát, és még búcsúzóul megcsodáltam az ekkor már a fejem fölött ragyogó Jupitert a holdjaival a távcsövön keresztül. Elmondhatatlanul jó volt megint a műszer mellett állni, és az eget fürkészni vele, majd fotózni. Még akkor is, ha nem voltak a legideálisabbak a körülmények, az élmény már nagyon hiányzott.

2014. március 1/2. éjszaka

Ez a tél nem volt kimondottan kedvező az asztrofotózás szempontjából. Erre az éjszakára is majdnem egy teljes hónapot vártam, de végre eljött. Az sem zavart különösebben, hogy az átlátszóság és a nyugodtság is csapnivaló volt. A hosszú és ínséges idők után semmi sem tántoríthatott el attól, hogy órákat töltsek el az égbolt alatt, és esetleg fotózzak. A kipakoláskor kiválasztott objektumhoz nem volt elég jó az ég, így miután vetettem egy pillantást az M82-ben most már halványuló SN2014J szupernóvára, arra az elhatározásra jutottam, hogy RGB szűrökön keresztül is készítek felvételeket az M81-ről, és megalkotom a még 2013. december 27-én készített monokróm felvételem LRGB változatát. R szűrőn keresztül 61 x 55 másodpercnyi, G szűrőn keresztül 60 x 55 másodpercnyi és B szűrőn keresztül 63 x 55 másodpercnyi felvételt rögzítettem.

M57 – életem első mély-ég fotója

m57-20130529-ttk

2013-05-28 – Göd – 20 x 6 sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Életem legelső mély-ég felvétele. Ezért ez mindig kedves marad a szívemnek.

 

Szaturnusz – első sikeres felvételem egy bolygóról

szaturnusz-20130609_2250_ttk

2013-06-09 – Göd – 2000 frame – 0.101611 sec

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera  – okulár projekció – 5mm Baader Hyperion

Az eső utáni „kellemesen” párás égen próbáltam tökéletesíteni a tudásomat. Ez lett az eredmény a 2000 képkoca Registax-os feldolgozása után. A felvételhez egy Baader Hyperion 5mm okulárt használtam.

M20 – Trifid-köd

m20-20130701-ttk

 

2013-07-01 – Súr – 156 x 44 sec light és 15 x 44 sec dark

UMA-GPU APO Triplet 102/635, SkyWatcher HEQ-5 Pro mechanika SynScan vezérléssel

ASI 120MM monokróm kamera

Egy éjszakára kiruccantam igazi vidéki sötét ég alá, hogy megörökítsem az M20-at. Erre Budapest miatt otthonról semmi esélyem sincs. Az M20 vizuálisan is az egyik kedvencem, ezért esett rá a választás. Ez lett az első asztrofotóm, amivel már elégedett voltam.